Már éled a határ
A hóval borított, de már éledő természet, Fotó: Vincze Péter
Február utolsó szombatjának délelőttjén a ragyogó napsütés kicsalta az embereket a napra. Ahol odasütött, s megálltunk „napfürdőzni”, hiszen már érezni lehetett a tavasz, a közeledő kikelet meleg leheletét. A természet nagy része még hóval borított, de az olvadozó hókristályok csordogáló vizei már keresték az útjukat a víztükör felszínén.
Volt ahol még félméteres volt a hó, de már látszottak az emberi nyomok. A „pecatanyák” még üresek. Vendégeikre várnak. A vízparton, ahol szelíd volt a víztükör, a vadkacsák csapatostól tartózkodtak. A legérzékenyebben reagáltak a legkisebb neszre is. Elrepültek majd visszatértek az előzőleg elfoglalt területükre. A természet szépsége lenyűgöző. A szomszédban már megjelentek a hóvirágok, a hó „fogságágában”. A kikeleti hóvirág (Galantus navalis) hazánkban őshonos nem ritka és nem is túlérzékeny, de védett faj.
Az Énekek 2,12.–ben az alábbi sorokat olvashatjuk:
„Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczéknek szava hallatik a mi földünkön.”
- Vincze Péter -
