2012.07.13 15:45; Frissítve: 2012.07.13 15:51


Már hízlalják a jeget, hétfőtől indul a nagyüzem

Illusztráció - Már hízlalják a jeget, hétfőtől indul a nagyüzem Illusztráció - Már hízlalják a jeget, hétfőtől indul a nagyüzem
Miskolc – Két nap múlva a sportolók veszik birtokukba a miskolci jégcsarnokot.

A korábbi években rendre július közepén láttak a jégkészítéshez a miskolci jégcsarnokban és így történt most is.

– Nyithattunk volna korábban is, hiszen a jég iránt nagy a kereslet, de el kellett végeznünk a szükséges karbantartásokat – mondta pénteken délben Egri István, a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – Már van jég és hozzákezdtünk a vonalak, valamint Miskolc város címerének felfestéséhez is, szombaton és vasárnap pedig „hízlalunk”.

Edzőtáborok

Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy hétfőn nagyüzem kezdődik a létesítményben, ahová várják a Debreceni Jégkarc Műkorcsolya Egyesület, a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub és az Egri Vitézek Hokiclub tagjait is. A jövő hét végén pedig megkezdődik az a nemzetközi gyorskorcsolya edzőtábor, amelyen tizennégy ország mintegy száz sportolója lesz majd jelen. Jeges hír még, hogy a Miskolci Jegesmedvék Mol-ligás csapata augusztus 3-tól költözik be a csarnokba.

ÉM-KT

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2