Már kilenc halottja van a lengyelországi áradásoknak

Már kilenc halottja van a lengyelországi áradásoknak
Kilenc ember meghalt, hárman pedig eltűntek az ítéletidő miatt Lengyelországban. A lengyel kormányfő szerint 160 éve nem látott mértékű pusztítást okoztak az árvízek.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök beszámolója szerint eddig csaknem 2 és fél milliárd eurós kárt okoztak az áradások Lengyelország déli részén. “A Visztula mentén kialakult helyzet sokkal rosszabb, mint ami a legutóbbi, 1997-es árvízkor volt” – mondta a kormányfő. A folyó 1050 kilométeren kanyarog a Kárpátok északi oldalától a Balti-tengerig. Az árhullám sok helyen átszakította a gátakat, vízzel árasztva el nagy területeket. Sok lakóház és út került víz alá. A hatóságok több ezer embert telepítettek ki péntekig.

Az árhullám már elérte a fővárost is. A Visztula vízállása péntek reggel elérte a 740 centimétert, ami 40 centiméterrel magasabb, mint amit az elmúlt 60 évben bármikor is mértek. A varsói hatóságok felszólították a folyóparti kerületek lakóit, hogy álljanak készenlétben. Főként attól tartanak, hogy az ár két-három napig is eltart, és az átázott gátak több ponton átszakadhatnak. Az egy hete pusztító ítéletidőnek már kilenc halottja van, három embert pedig eltűntként tartanak nyilván Lengyelországban.

– Független Hírügynökség –








hirdetés