Már lábadozik a rakamazi Teknős

Akt.:
Bodnár László, Rakamaz polgármestere
Bodnár László, Rakamaz polgármestere - © Fotó: a szerző
Rakamaz – Rakamaz polgármestere abban bízik, hogy a város az érdemei miatt kerül reflektorfénybe. Interjú Bodnár Lászlóval.

Rakamaz jelenlegi városvezetése nem a botrányt, hanem az igazságot keresi – szögezte le Bodnár László független polgármester, akivel a több sebből vérző Teknős „életpályamodelljéről” és a beruházás körül kialakult botrányról beszélgettünk.

Milyen lépések történtek a tanösvény ügyében az előző ciklusban, Farkas Ernő polgármestersége alatt?

Bodnár László: A projekt építési munkálatai 2011-ben kezdődtek, majd 2012 novemberében átadták annak ellenére, hogy a beruházás nem fejeződött be. Az uniós támogatást teljesen elköltötték, olyan munkálatokat is kifizettek, amelyeket nem végeztek el. 2014 őszéig érdemi előrelépés nem történt. A tanösvény hiányzó munkálatait a jelenlegi városvezetés fejezte be az idén nyáron, de nem abból a 37-38 millió forintból, amit a város kasszájában Farkas Ernő hagyott 2014-ben. Az önkormányzat és intézményei pénzkészletét valóban ennyivel vettem át, de ebből az összegből több mint 22 millió forint külön alszámlán vezetett, a közmunkaprogramhoz kapcsolódó előleg volt, amit kizárólag csak erre a célra lehetett felhasználni. Ha törvényellenesen, költségvetési csalást elkövetve hozzányúltunk volna ehhez a forráshoz, most más településekhez hasonlóan Rakamazról is cikkezne a sajtó, és viselhetnénk a következményeit.

Még így is „csörgedezett” a város kasszájában 16 millió forint…

Bodnár László: Valóban, csakhogy közel 31 millió forintos számlatartozást hagyott hátra az előző városvezetés! A sokat emlegetett 38 milliós pénzforrás helyett valójában tehát 15 milliós forráshiánnyal szembesültünk.

Kormányzati segítséggel végül pénz állt a (Teknős-)házhoz, nem is kevés. Mi került közel 140 millió forintba?

Bodnár László: A befejező munkálatok költségvetésének elkészítésére igazságügyi szakértőt rendeltek ki, még a 2014-es önkormányzati választásokat megelőzően. A vizsgálat feketén-fehéren rámutatott: a használatbavételi engedélyek megszerzéséhez még számtalan munkát el kell végezni. A Teknős-házban nem volt víz-, gáz- és áramellátás. Szabálytalan, tűzveszélyes volt a lambériaborítás, nem volt tűzivíztároló. Nem kell ahhoz sem műszaki végzettség, hogy lássa az ember: elkészült-e az ősmagyar park, vagy sem. Nem készült el, azt is „nekünk” kellett megépítenünk. A 80 milliós kormányzati segítség mellé 60 millió forinthitelt is fel kellett venni úgy, hogy a lakosságot ne terheljük.

Mit tett a jelenlegi városvezetés 2014 októbere óta napjainkig?

Bodnár László:Nem engedhettük meg magunknak a tétlenség luxusát, az idő és a hatóságok szorításában csak az előremenekülés volt a járható út. Szívesebben korszerűsítettük volna a város oktatási intézményeit, az úthálózatainkat, azonban kénytelenek voltunk a beruházás hiányosságait pótolni. A támogatási szerződésben vállalt feladatokat – amelyeket nem nekünk kellett volna megcsinálnunk, hanem annak idején Farkas Ernőéknek – mostanra sikerült teljesítenünk. A Teknőst tehát újraélesztettük, de vérszegény: nem tartalmaz turisztikailag vonzó látványelemeket, így erre benyújtottunk egy újabb pályázatot. Hangsúlyozom: nem a befejezéshez, hanem a látványelemek kivitelezésére kértünk támogatást.

És itt szakadt el a cérna Lázár Jánosnál…

Bodnár László: Teljes mértékben egyetértek a miniszter úrral abban, hogy az uniós pénzzel trükközőket felelősségre kell vonni. Rakamaz jelenlegi önkormányzata már tavaly megtette a szükséges lépéseket: büntető feljelentést tettünk ismeretlen elkövető(k) ellen. A nyomozás folyamatban van költségvetési csalás gyanúja miatt, de már ismert elkövetők vonatkozásában. A projektelemek látogathatóak, megtekinthetőek. Bízom abban, hogy a 2017-ben fennállásának 950. évfordulóját ünneplő településünk a jövőben nem a megörökölt botrányai, hanem rangos múltja és vitathatatlan érdemei okán kerül majd reflektorfénybe.

Palicz István


„Rakamaznak ártanak a botránykeltők, nem nekem”

Rakamaz – Úgy adta át utódjának a hivatalt, hogy a kasszában volt a befejezésre szánt összeg – állítja Rakamaz előző polgármestere. Interjú Farkas Ernővel.

 

 

 



Félmilliárd nem volt elég – még mindig üresen áll a rakamazi Teknősház

Rakamaz – Több mint 230 millió forint kellene még a rakamazi önkormányzat szerint ahhoz, hogy befejezhessék a város határában álló tanösvényt és látogatóközpontot. A beruházásra az előző, Fideszes városvezetés több mint félmilliárd forintos uniós támogatást kapott – adta hírül az RTL Klub.



Ablakon kidobott pénz volt a félmilliárdos rakamazi beruházás?

Rakamaz – Életveszélyes és üres a teknős-ház, amelynek megépítésére pár éve, az előző városvezetés idején még százmilliókat költöttek Rakamazon.








hirdetés