Pályabejárás
Apróbb teendők vannak már csak hátra, hogy július 24-ei Bajnokok Ligája meccsre makulátlan legyen a Loki otthonául szolgáló Szpari-szentély.
Az UEFA bejárás során felmerült hibákat maradéktalanul kijavították, illetve a mérkőzés napjáig megoldásra kerülnek. Ezek apró eltéréseknek tűnnek, de végeredményben mégsem azok, hisz egy mérkőzés megrendezéséhez szükséges, hogy a kispad az előírásoknak megfeleljen, a játéktéren a kapuk megfelelő méretűek legyenek, ezekben például korábban voltak eltérések – mondta Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője a kedd délben tartott bejáráson.
– Tizenöt olyan pont volt a futballszövetség részéről, amit hibának, vagy hiányosságnak véltek felfedezni, ezek maradéktalanul abszolválva vannak, illetve lesznek – nyilatkozta a szakember, aki azt is elárulta, nem érkezett üres kézzel Nyíregyházára, az első adag jegyet ugyanis személyesen vitte be a Plázába.
Igyekszünk maximálisan megfelelni a velünk szemben támasztott kritériumoknak – mondta Venczel Viktor, a Városi Stadion üzemeltetési csoportvezetője. – Megtörtént a kapuk cseréje, a pálya felújítása, az öltözők, a VIP és a sajtó szobák kifestése még hátra van, és hamarosan kiépítjük az UEFA ellenőrök számára a teljes telefon, internet és fax hálózatot is a meghatározott helységekben. A mérkőzés előtt egy héttel még leellenőrzik, de nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy már most nyolcvan százalékban kijavítottuk azokat a hibákat, amiket jeleztek – nyilatkozta.