Már nem használhatjuk sokáig a régi bankókat

Július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a régi (2016 előtt kibocsátott) 2000 (a bal kézben látható) és 5000 forintos bankjegyeket
Július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a régi (2016 előtt kibocsátott) 2000 (a bal kézben látható) és 5000 forintos bankjegyeket - © Fotó: Pusztai Sándor
Budapest – A régi – 2016 előtt kibocsátott – 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, július 31-éig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során, ugyanis július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat.

Mindez azt jelenti, hogy augusztus 1-jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni a vásárlások során.

Fontos tudni, hogy a régi bankjegyek a bevonási határnapot követően is beválthatók. A hitelintézeti és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig, azaz 2037. július 31-éig válthatók át díjmentesen – azonos címletű ­– törvényes fizetőeszközre.

A 2000 és 5000 forintos bankjegyek cseréje kedvező ütemben halad. Ennek köszönhetően április végéig a 2000 forintos bankjegyeknek már közel a fele, az 5000 forintos bankjegyeknek pedig 60 százaléka újakra cserélődött – tájékoztatta lapunkat a jegybank kommunikációs és pénzügyi ismeretterjesztési igazgatósága. A forintbankjegyekkel kapcsolatos változásokról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el.

KM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés