Már osztják a laptopokat Nyíregyházán

Ez a hónap is jól kezdődik! – summázhatták, akik a hétfőt a Luther utca 3. szám alatt lévő programirodában
Ez a hónap is jól kezdődik! – summázhatták, akik a hétfőt a Luther utca 3. szám alatt lévő programirodában - © Fotó: Ladányi Tóth Lajos
Nyíregyháza – Közel kétezer háztartás jut notebookhoz és táblagéphez.

Ez a hónap is jól kezdődik! – summázhatták, akik a hétfőt a Luther utca 3. szám alatt lévő programirodában kezdték, majd átvehették a sikeres pályázatuk gyümölcsét, a friss, üde, vadonatúj notebookot vagy táblagépet.

Hasznos tudást is kaphatnak

– A Digitális Nemzet Fejlesztési Program nyíregyházi modellprogramjának keretében hirdettük meg azt az eszközpályázatot, melynek nyertesei térítésmentesen juthatnak hozzá a laptopokhoz – közölte dr. Kása Brigitta, Nyíregyháza aljegyzője, aki ismertette a kedvezményezettek körét:

– A Kormányzati Fejlesztési Informatikai Ügynökség által meghirdetett eszközpályázat a nagycsaládosokat, a gyermeküket egyedül nevelőket, a megváltozott munkaképességűeket, a fogyatékkal élőket, a 45 év feletti munkavállalókat, az álláskeresőket, a közfoglalkoztatottakat és az aktív idős korosztályt érintette. Összesen 1940 háztartásból nyújtottak be érvényes kérelmet 1550 notebookra és 480 táblagépre. Fontos kritérium volt, hogy egy háztartás csak egy eszközt kaphatott: az aktív idősek tabletre, míg a többi célcsoport tagjai notebookra pályázhattak. Kivételt képeztek a nagycsaládosok, akik egyszerre igényelhettek notebookot és tabletet.

Nem pusztán eszközt, hanem használható tudást is kaphatnak: az informatikai végzettséggel nem rendelkezők a hátrányos helyzetű felnőttek digitális kompetenciájának fejlesztését szolgáló GINOP-projekt jóvoltából ingyenes képzés részesei lehetnek. A modellprogram részeként – a hátrányos helyzetű tanulók létszámát figyelembe véve – 7 nyíregyházi és 6 járási általános iskola a korábbi hálózati eszközök beszerzése mellett összesen 830 új notebookhoz jutott.

KM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés