Marci a második körbe jutott Rotterdamban

Nyíregyháza – Szerdán délelőtt képernyőre került Fucsovics Marci. Az egyik sportcsatorna közvetíti a rotterdami ATP 500-as keménypályás tornáról, ahol a 47. helyen jegyzett nyíregyházi teniszező pályára lépett. Ellenfele az a szlovák Martin Klizan (39.) volt, akit egy éve Davis-kupa meccsen nyert 3:1-re.

Marci pontjával indult a mérkőzés, amelynek az első szettjében nem sikerült a feleknek brékelni. Marci elsősorban remek első szerváival gyűjtögette a pontokat. Már vezetett 5:4-re és 6:5-re is, ám a szlovák mindkétszer egyenlített. Jött a tiebreak, amelyet végül nagy küzdelemben nyert Marci 7-5-re így hozta a szettek három perc híján egy óra alatt.

A folytatásban 1:1 után Marci egy parádés átemelés után három bréklabdához jutott, a másodikat sikerült is érvényesítenie. Utána egy remek rövidítéssel 3:1-re lépett meg. Kilzan persze nem adta olcsón a bőrét és mindent megtett azért, hogy a meccsben maradjon. Amikor Marci kellő egresszvitással, a játékot irányítva teniszezett erre nem volt esélye. Sajnos ez nem történt mindig így, a szlovák pedig ebbe kapaszkodva szorosabbá tudta tenni a szettet.

Olyannyira, hogy visszabréket. Szerencsére 3:3 után Marci hasonlót tett, majd hozta hozta az adogatójátékát így máris 5:3-ra vezetett. Aztán megint a szlovák játéka jött aki egy ásszal 5:4-re módosította az állást. Jött a zárójáték, amelyben Marci utolsó tenyeresét ellenfele a hálóba ütött, ezzel a nyíregyházi teniszező 2:0-ra nyerte százegy perces meccset.

Marci a második körben a grúz Nikoloz Basilashvili (20.) ellen lép majd pályára.



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés