Frissítve:

Marci: ez igazán nagy péntek volt!

Marci: ez igazán nagy péntek volt!
írta Bodnár Tibor -

Fucsovics Márton Ernest Gulbis személyében először győzött le top százas teniszezőt – épp a szülővárosában.

hiba beküldése

Marci álma kevesebb, mint két év alatt teljesült. A nyíregyházi teniszező 2010 nyarán, a Wimbledonban megszerzett junior bajnoki címe után nyilatkozta, hogy szeretne a lett Ernests Gulbis ellen játszani, akihez egyébként is hasonlítják a stílusát.

 

A meccs 2012. április 6-án, Fucsovics Márton pályafutásának nagypéntekén össze is jött, ráadásul Marci szülővárosában játszhatta az euro-afrikai zóna II. csoportjában kiírt Davis-Kupa-mérkőzés első egyesét a bujtosi csarnokban.

A szurkolók szépszámban érkeztek, lehettek úgy ezren a lelátókon, és ámulhattak azon, ahogy a nyíregyházi titán teniszezik, egyúttal bosszankodhattak amiatt, amit a lettek világranglista-80. helyezettje megengedett magának. Gulbisnak mindennel baja volt, a közönséggel (csendre intette őket, sőt egyszer ki is intett), a pályával (mondjuk, nem alaptalanul...), a vonalbírókkal, a labdaszedőkkel és a játékvezetővel is. Egyszóval mindenkit rettegésben tartott, elérte, hogy a biztonságiak kivezessenek egy szurkolót, bezzeg a bírói emelvényről nem merték figyelmeztetni, amikor ötezer dolláros büntetést érően földhöz vágta az ütőjét.

Négy óra negyven perc játék

Szerencsére Fucsovicsot cseppet sem zökkentette ki mindaz, amit a háló túloldalán látott, és már az első szettet megnyerhette volna: 5:4-es előnyénél, Gulbis adogatásánál negyven semmije, vagyis három szettlabdája volt, de mindegyik elúszott, miként a rövidítés is. Hanem Marci cseppet sem zuhant össze: a második felvonásban kétszer, a harmadikban újabb alkalommal brékelte meg a világsztárt, 2:1-es szettelőnyhöz jutva. A negyedik szettben is sokáig eltüntette a köztük meglévő cirka 464 világranglista-pozíciót, ám ekkor porszem került a gépezetbe, és Gulbis Marci huszonegyedik adogatójátékát tudta először elvenni – ez elég volt számára az egyenlítéshez.

Közel négy órányi játék után kezdődött a mindet eldöntő játszma, amelyben 2:1-es vezetésénél Fucsovics ápolást kért, a háromperces kényszerszünet alatt a combját vették kezelésbe. Mégis elnyerte Gulbis adogatását, mire a lett ász szanaszét törte az ütőjét – kapott is érte egy „kökemény” figyelmeztetést. 5:2-nél, Gulbis adogatásánál négy meccslabdát hárított a vendégjátékos, 5:3-nál további kettőt, ám a hetediket ásszal értékesítette a nyíregyházi kedvenc, akit a négy óra negyven perces parti végén felállva ünnepelt a publikum.

– Végig jól ment a szerva, mondjuk Gulbist is nehéz volt megbrékelni, de hál' istennek négyszer is sikerült. Hihetetlenül boldog vagyok, először győztem le top százas játékost, remélem a csapat is megnyeri a párharcot. Várjuk a szurkolót a hétvége további meccseire is – lihegte a mikronba a nagypéntek nagy hőse.

Gulbis elégedetlen a pályával

Gulbis sportszerűen gratulált a pályán, és a meccs után is.

– Először is el kell ismernem, hogy egy nagyon tehetséges, jó játékostól kaptam ki, az ellenfelem érdeme elvitathatatlan – így Gulbis. – De... A döntő szettben kizökentett az ápolási szünet, ATP-versenyeken nem engedik meg, hogy görcsölés miatt kaphasson valaki külső segítséget. Felhúztam magam azon is, hogy a döntnök agresszíven viselkedett a csapatommal szemben, el is buktam a következő adogatásomat. Hogy játszok-e szombaton? Ezen a minősíthetetlen pályán semmi kedvem...

Davis-kupa

Magyarország–Lettország 1–0
Fucsovics–Gulbis 6:7, 6:3, 6:4, 4:6, 6:3.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Dorina, a nap szépe

Dorina Nyíribronyban él és jelenleg az érettségire készül. Fontosnak tartja a továbbtanulást, ezért igyekszik elérni a legjobb eredményeket. Fotó: Sipeki Péter
tovább »

További hírek a szon-sportoldal kategóriából
Vályogtéglából nem toronyházat, hanem szép parasztházat akar építeni
Debrecen - A nemzeti csapat kapusedzője úgy véli, Dárdai Pál irányításával kijuthatna az Eb-re a válogatott. tovább »
FIFA-világranglista - A magyar válogatott hat helyet javítva 44.
Budapest/Zürich, 2014. november 27., csütörtök (MTI) - A magyar válogatott hat helyet javítva 44. a Nemzetközi [...] tovább »
NRK: bérletakció!
Nyíregyháza - A Fatum-Nyírsuli női röplabda csapata minden szurkolójának szeretne kedveskedni, ezért az éves [...] tovább »
Elkezdődtek a paksi futballstadion építésének előkészületei
Paks, 2014. november 27., csütörtök (MTI) – A Paksi FC jelenlegi telephelyén kívánja felépíteni a helyi [...] tovább »
Egyetemi vizsga vár a Bátorra
Nyírbátor - A még hibátlan szabolcsi együttes az őszi első helyet biztosíthatja a debreceni összecsapáson. tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása