Marci okosan váltott ritmust, iramot

Marci két szetten át parádésan játszott a világelső Djokovics ellen
Marci két szetten át parádésan játszott a világelső Djokovics ellen - © Fotó: AFP
Nyíregyháza – Djokovics szerint ellenfelének köszönhető, hogy remek meccset játszottak Dohában.


Másodszor sem sikerült, pedig ismét volt rá esély. Miként arról már beszámoltunk, Fucsovics Márton (36. a világranglistán) szerdán ismét találkozott a világelső Noval Djokoviccsal, ezúttal a dohai kemény pályás tornán (1 313 215 dollár).

A sólyomszem döntött

Az első szettet Marci nyerte 6:4-re, a másodikat a szerb szintén 6:4-re. Úgy, hogy 4:4 után a meccs során először brékelt Djokovics, aztán 5:4-nél három szettlabdához jutott. Az elsőt hárította Marci, majd a második során megállította a labdamenetet, mert outot látott. A sólyomszem azonban másként látta, a labda ugyanis szinte milliméterekkel, de kívülről csípte a vonalat, úgyhogy Djokovics vitte végül a szettet. A harmadik játékrész már egyértelműen Djokovicsé volt (6:1), így ő lépett tovább. Marci az első két játszmában remekül teniszezett.

Már a hálónál elismerte

Djokovics azonmód elismerte, legyőzött ellenfele remekül játszott, és ezt a meccslabda kihasználása után már a hálónál közölte magyar ellenfelével: Kemény meccs volt, kiválóan játszottál.

– Az első két szettben egyértelműen ő volt a jobb. Remekül játszott, és nagyon okosan váltott ritmust és iramot, amivel nagyon sokat mozgatott, futtatott. Minden elismerésem Fucsovicsnak, mert ez neki köszönhetően lett egy ilyen remek mérkőzés. Én sarokba szorultam, meg kellett találnom a kivezető utat, ami végül sikerült, de nagy szerencsém volt, hogy a sólyomszem bent látta azt a labdát – fogalmazott Djokovics a mérkőzést követően.

– Jó meccset játszottunk Djokóval. Tudom, mi a feladatom. Irány Sydney! – értékelt a társasági oldalán Marci, aki a jövő heti legfrissebb világranglistán nagy valószínűséggel egy helyet javítva, s ezzel újabb karriercsúcsot döntve a 35. helyen fog állni.

nso.hu, KM


Djokovics (balra) elismerőn nyilatkozott Marci játékáról
Doha - Fucsovics Marci Dohában megnyerte az első szettet a világelső ellen és a másodikban is esélye volt erre. A kettőből csak egy lett. kedden még úgy volt, hogy Fucsovics Márton szerdán kétszer is pályára lép Dohában. Aztán kiderült, hogy párosbeli társa, Az argentin Guido Pella sérülés miatt ...








hirdetés