2012.02.22 13:12; Frissítve: 2012.02.22 13:12


Márciusban kész a Telenor hálózat-modernizációja

Törökbálint, 2012. február 22., szerda (MTI) – Bár a Telenor Magyarország az idén nyár közepére ígérte a teljes hálózati modernizációt, ez már a jövő hónap végére megvalósul úgy, hogy tavaly év végére már elkészültek a harmadik generációs (3G) beruházással, s most a második generációs (2G) rendszer fejlesztése folyik.

 

Huszlicska József, aki a Telenor hálózatmodernizációját irányította, szerdán Törökbálinton sajtótájékoztatón elmondta, lényegében mindenhol bekapcsolták az országban a gyors internetet (3G), ami névlegesen másodpercenként 42 megabites sebességet (Hipernet) tesz lehetővé.

A hálózati fejlesztés során a Telenor 2.400 bázisállomást cserélt le, s 200 újat telepített. A társaságnak több mint 3.000 bázisállomása van, ami 99,15 százalékos 2G-és és 68 százalékos 3G-és lefedettséget tesz lehetővé. A fejlesztés során, kevesebb mint egy év alatt, több mint a tízszeresére nőtt az átviteltechnikai hálózat kapacitása.

A Telenor hálózatának fizikai cseréje tavaly januárban kezdődött, míg az eszközök szállítására vonatkozó és 5 éves támogatási szerződést 2010 nyarán kötötte a cég a kínai ZTE-vel. A szerződés listaáron 200 millió euró értékű, de a nemzetközi tapasztalatok szerint az új eszközökből 20-80 százalékos kedvezményt is ad a szállító. A cég a hálózat-fejlesztésre a szerződéses összeg mintegy 60 százalékát költi.

A Telenor kész arra is, hogy 4G-s (LTE) szolgáltatást nyújtson az ügyfeleknek, ám ennek kereskedelmi bevezetését még nem teszi szükségessé a kereslet, illetve a cég hálózata még bírja a folyamatosan növekvő adatforgalmat. A számítások szerint körülbelül három év múlva lesz akkora az adatforgalom, ami már szükségessé teszi a viszonylag drága LTE-használatát.

A Telenornak több mint félmillió mobilinternet felhasználója van, akiknek a száma 2015-re legalább 1-1,5 millióra nő. Az ügyfelek száma tavaly duplázódott.

Világszinten 2010 végén 940 millió mobilnetes felhasználó volt, akiknek a száma az előrejelzések szerint 2015-re 2,6 milliárdra nő.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
Nielsen: az európai átlagnál kevesebb magyar használja a különböző mobil funkciókat
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az európai átlagnál kevesebben használják Magyarországon a [...] tovább »
Így hangzik a Daft Punk a Google Doodleban
Mindenki kipróbálta tegnap a Google interaktív szintetizátorát. A többség csak lenyomott 1-2 billentyűt, de egy [...] tovább »
Jönnek a gépeléssel tölthető laptopok
Bármennyire sokat bír az aksi, egyszer úgyis lemerül. És általában a legrosszabb pillanatban, amikor közelben [...] tovább »
Elképesztő optikai illúzió sztárokkal
Mindenki imádja, amikor az érzékszervünk átver bennünket és hamis dolgokat látunk. Ez is pontosan egy ilyen [...] tovább »
Speciális SIM-kártyával védhetik meg gyermekeiket a telefonos zaklatástól a szülők
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Távoli számítógépről irányítható SIM-kártya segítségével védhetik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés