Márciusban kezdődik Helebrandt Máté szintidő támadása

Máté bizakodóan tekint a jövő év elé
Máté bizakodóan tekint a jövő év elé - © Fotó: Mán László
Nyíregyháza – A sérülés miatt szinte az alapokról kezdte a felkészülést Helebrandt Máté.


Az esztendőből még több mint egy hónap van hátra, ám Helebrandt Máté nemhogy lezárta volna az idei szezont, már el is kezdte a felkészülést a következőre. A tervezettnél később és másként, hiszen az augusztusi berlini Európa-bajnokságon az 50 kilométeres gyaloglásban megsérült.

– Sajnos csak októberben kezdhettük el az edzéseket, a környezetváltás előnyei miatt Debrecenben – kezdte érdeklődésünkre Helebrandt Máté, a Nyíregyházi Sportcentrum kétszeres olimpikonja. – Szinte az alapokról indultunk, mert a két hónapos kihagyás miatt a keringésem, a tüdőm, az állóképességem, az izomzatom olyan állapotban volt, mint egy hobbisportolóé. Aztán itthon folytattuk a munkát mesteremmel, Pokrovenszki Józseffel. Utána jött egy kéthetes tatai edzőtábor, egy hetet újra itthon gyakoroltunk, hétfőtől pedig másfél hétig ismét Tatán folytatjuk.

Portugáliai edzőtáborok

– Szerencsére semmi gond nincs, van mit bepótolni, de napról napra jobb az állóképességem. Januárban és februárban kétszer megyünk háromhetes portugáliai edzőtáborozásra, mert az tavaly is nagyon jól sikerült. Az első megmérettetésem márciusban lesz az 50 kilométeres országos bajnokságon, amelynek a hagyományoknak megfelelően a szlovákiai Dudince (Gyűgy) ad otthont. Jövőre a főverseny a dohai világbajnokság lesz, amire még a korábbi szisztéma szerint, azaz szintidők alapján lehet kijutni. A bajnokság ezért is lesz fontos, mert ott már teljesíteni lehet a szintidőt a vébére és az olimpiára. Az időket majd decemberben határozzák meg. Keményen dolgozunk majd azért, hogy ott lehessek a világbajnokságon, és persze majd az olimpián – így Máté.

ML



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés