Ismeretlenül is köszönöm!

Szeptember közepén Máriapócson a volt Polgármesterasszonynál voltunk vendégségben.
Ha ott jár az ember, nem lehet nem megnézni és egy kicsit megpihenni a Kegytemplomban. Annál inkább is bíztatták erre családunkat, mert lelkesen mesélték, milyen csodálatosan felújították a Bazilikát és, hogy elkészült a tér végleges formája is.
Mivel az időjárás soha nem tapasztalt meleggel kedveskedett, könnyű nyári viselet volt rajtam. A templomajtóba érve jeleztem, hogy nem megyek be így térdnadrágban, mert nem tartottam illendőnek. Hiába próbáltak meggyőzni, nem engedtem a gondolatomból.
Amiért ezt a levelet megírtam az, hogy odalépett hozzám egy Atya és azt mondta: „menjen be nyugodtan; sok ilyen lelkületű emberre lenne szüksége a Jóistennek”. A szavak hallatán felszabadultan, lelkiismeretfurdalás nélkül léptem át a Bazilika bejáratán.
Eddig is csodálattal adóztam ennek a Bazilikának, de most teljesen elbűvölt a látvány, a hangulat. Másnap a lányaim gyermekzsúrra voltak hivatalosak. Ott másról sem meséltem csak Máriapócsról, hogy milyen élményben volt részem, amire nem számoltam, s amit az utóbbi időben nem is tapasztaltam.
Hát ezért az a címe az írásomnak, hogy Ismeretlenül is köszönöm!

Debrecen, 2011. szeptember 26.

Kiss János István