Máris győzelmi „kényszerben” a Szpari

Akt.:
Máris győzelmi „kényszerben” a Szpari
© Illusztráció: KM-archív
Kisvárda, Nyíregyháza – A Szpari a csoportelsőségre hajt, a kisvárdaiak két edzőmeccset is játszanak szombaton.

Az Aradon játszott 1–1-es döntetlen után hazai pályán is bemutatkozik a Basa-Kamilla Gyógyfürdő Kupa felkészülési tornán a Nyíregyháza Spartacus. A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésen a Szpari azt a Balmazújvárost látja vendégül, amely hazai pályán 5–2-re nyert az Arad ellen. Magyarán a nyíregyházi csapatnak nyernie kellene ahhoz, hogy megszerezze a csoportelsőséget, és a jövő heti helyosztókon a tornagyőzelemért léphessen pályára. A Szpariban hazai közönség előtt most játszhatnak először az új szerzemények, köztük az éppen Balmazújvárosból igazolt Kónya Márk.

Megyénk másik NB II-es csapata, a Kisvárda Master Good a hétvégén nem kupázik, de így is két meccset játszik szombaton. Délelőtt a keret egyik fele Nyírbátorban, az NB III-as ellenfelük otthonában lép fel, 18 órától pedig a szlovákiai Nagymihályon szerepelnek a várdaiak. Nem akármilyen erősségű ellenfél vár rájuk, hiszen a Zemplin Mihalovce a szlovák élvonalbeli bajnokságban megkapaszkodott az előző szezon végén. A várdaiak a felkészülési torna második csoportmeccsét kedden játsszák a Cigánddal.

Ami pedig a Nyírbátort illeti, már nem tagja a csapat keretének a Tiszaújvárosba távozott Fabu Márton, illetve a Tuzsérra visszatérő Soós Tibor. A bátoriak több próbajátékon lévő fiatalt is bevetnek szombaton.








hirdetés