2012.01.28 15:13; Frissítve: 2012.01.28 15:13


Marosvásárhelyi magyar koalíciót sürget Tőkés László

Kolozsvár, 2012. január 28., szombat (MTI) – A romániai magyar politikai szervezetek koalíciós szerződését sürgette Tőkés László annak érdekében, hogy közös magyar polgármester-jelöltet indítsanak Marosvásárhelyen az idei önkormányzati választásokon.

“Partnerséget és koalíciós szerződést kérünk” – jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Kolozsváron, az EMNT választmányi ülése szünetében tartott rögtönzött sajtótájékoztatón. “Az elkövetkező héten meg kell kötni a marosvásárhelyi koalíciós szerződést, nem lehet azt már tovább halogatni” – hangsúlyozta a volt püspök. Utalt arra, hogy a román alkotmánybíróság az elmúlt napokban alkotmányellenessé nyilvánította a kormányrendeletet, amely értelmében őszre halasztották volna és a parlamenti választásokkal egy időben tartották volna a romániai önkormányzati választásokat, így ezek megszervezése a nyári hónapokban esedékes. Tőkés úgy vélte, a marosvásárhelyi magyar koalíció például szolgálhatna ahhoz, hogy más településeken is összefogjanak a magyar szervezetek.

Tőkés értékelése szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) felelős azért, hogy elakadt a párbeszéd a magyar szervezetek között. Az RMDSZ ugyanis nem volt hajlandó partnerként elfogadni a rajta kívül szerveződő entitásokat. Kijelentette, a választási összefogás mellett a romániai magyar közösséget megillető román költségvetési támogatás elosztásáról is tárgyalni kell. “Fonák dolog, hogy például a magyar tannyelvű Partiumi Keresztény Egyetem nem kap támogatást a román költségvetésből, a magyarságnak szánt mintegy 3,5 millió eurós támogatás pedig az egyik magyar párt számlájára fut be. Azt kérjük, hogy a magyar társadalom minden szegmense részesüljön a támogatásból; ne sajátítsa azt ki az RMDSZ” – hangsúlyozta Tőkés László.

Az elmúlt év tevékenységét értékelve az EMNT elnöke fontos fejleménynek tartotta, hogy az EMNT kezdeményezésére megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). “Az EMNT a totális pártegység helyett a plurális nemzeti egység építésébe fogott” – értékelte. Hozzátette, már az RMDSZ megalakulásakor probléma volt, hogy összekeveredett a nemzeti közösségépítés és a politikai pártérdek. Meglátása szerint kár származott abból, hogy a közösség szolgálatát korlátozta a politikai érdek. Példaértékűnek tartotta azt, ahogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt viszonylatában elválik egymástól a politika és a nemzetépítő szolgálat.

A sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, folyamatban van az EMNT struktúrájának az újraszervezése. Pénteken tartotta első ülését a tanács decemberben megválasztott elnöksége, a választmányi ülésen pedig a szakbizottságok megalakítása az egyik kiemelt téma.

- MTI - 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Sajtóanyag a távhőszolgáltatás díjtételeiről
Miskolc - 2011. április 15-én lépett hatályba a távhőtörvény módosítása, amely szerint ettől az időponttól [...] tovább »
Kohéziós pénzek – MSZP: Orbánnak és Matolcsynak is távoznia kellene
Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint az Európai Bizottság (EB) kohéziós pénzeket [...] tovább »
A kisebbségi nyelvi jogok érvényesülését kérik Erdélyben
Bukarest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - A kisebbségi nyelvi jogok érvényesülését kérik Erdélyben, [...] tovább »
Új módszert alkalmaz az üzemanyagcsempészek ellen a NAV
Záhony, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - Márciustól heti egy alkalommal lehet vámmentesen behozni [...] tovább »
Elindult a Publishing Hungary program
Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Könyvkiadás Kollégiuma [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása