Nagyvilág

2014.02.14. 12:10

Zsirinovszkij megmondta, hogyan kell csókolni

Az orosz liberál-demokrata párt hírhedt botránypolitikusa tudományos alapossággal magyarázta el ifjú híveinek, hogy miképpen ildomos csókolózni.

Az orosz liberál-demokrata párt hírhedt botránypolitikusa tudományos alapossággal magyarázta el ifjú híveinek, hogy miképpen ildomos csókolózni.A Bálint-napra időzített kiselőadásában Vlagyimir Zsirinovszkij arra intette a fiataloknak, hogy ne ringassák magukat a hosszan tartó szerelem illúziójában, mert a szerelem – maga a halál.

– Senkit sem szabad szájon csókolni, csakis homlokon – intette közönségét a pártvezér, majd a tettek mezejére lépett.

Egy mellette álló ifjú hölgy közreműködésével bemutatta a helyes csókot, az ajkaival könnyedén megérintve alkalmi partnerének a homlokát, amelyet előzőleg alkoholos vattával fertőtlenített. A puszi helyét ezután egy szívecskét ábrázoló matricával jelölte meg.

Magyarázatul annyit fűzött hozzá, hogy az emberek a kedves halottaiknak a homlokát szokták megcsókolni. Márpedig a szerelem a halált is magában hordozza, s tudnia kell mindenkinek, hogy nem tart örökké – szögezte le a szexológusi hajlamait az utóbbi időben egyre inkább csillogtató pártvezér, aki nemrégiben nyílt levélben írta elő pártja tagjainak, hogy évente legfeljebb 3-4 alkalommal élhetnek házaséletet, az ezt a számot meghaladó együttlétek ugyanis már károsan hatnak a szervezetre – írja a TSZN hírportálja.

 - Palkó István -

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!