Más sportokat is ki lehet próbálni idén a szigligeti félmaratonon

Budapest – Harmadszor rendezik meg szeptember 15-én a Mapei szigligeti félmaratont, amelynek ettől az évtől kiemelt támogatója a Szabó Tünde által vezetett sportért felelős államtitkárság.

Keczán Pál főszervező a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szigligeti esemény mostanra a balatoni régió egyik legnagyobb félmaratoni távú versenyévé nőtte ki magát, felnőve “nagytestvéréhez”, a Knauf tihanyi félmaratonhoz.

“A legnagyobb elismerés számunkra az, hogy az államtitkárság is mellénk állt, s mindhárom idei versenyünket támogatja” – jelentette ki a főszervező, aki hozzátette, ezúttal is a helyi strandról rajtol a verseny, melynek útvonala gyönyörű és egyben védett természeti környezetben halad, nagyrészt a Balaton parti kerékpárúton, illetve közúton.

A résztvevők számát 2300 főben maximálták, ennek 80 százaléka már be is nevezett. a futók – a szokásoknak megfelelően – három távon, 6, 9 és 21 km-en indulhatnak, de párosban és trióban is lehet versenyezni.

Keczán Pál kitért arra is, hogy a helyszín folyamatos fejlesztés alatt áll: a futóútvonal jelentős részét újraaszfaltozták, megújult a versenyközpontnak otthont adó szigligeti strand, amely immáron sokadik alkalommal nyerte el a maximális, ötcsillagos Kék Hullám Zászló értékelést, azaz a futók és a vendégek kényelmét a Balaton egyik legszínvonalasabb strandja biztosítja.

A főszervező hangsúlyozta: ez lesz a futniszép.hu csapatának első olyan versenye, amelynek keretében az indulók és családtagjaik a futáson kívül más sportokkal – például a kettlebell-lel (fogós gömbsúlyzós mozgás), a crossfittel (erőemelés és gimnasztikai gyakorlat), vagy a jógával – is megismerkedhetnek.

A szervezők továbbra is fontosnak tartják a fenntarthatóságot, hogy a futók minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után. Ennek jegyében a mezőnyt egy elektromos autó vezeti fel, a résztvevőket ösztönzik a közösségi autózás használatára, s a verseny ideje alatt pedig szelektív hulladékgyűjtés zajlik majd.

– MTI –








hirdetés