2012.01.24 19:59; Frissítve: 2012.01.24 19:59


Másfél negyedig élt a remény

Kettős vereséggel búcsúzott a férfi kosárlabda Magyar Kupától az NYKK, amelyben legalább Brandon Fields ponterősen mutatkozott be.

Az új szerzemény, Brandon Fields első támadásból elért kosarával máris ledolgozta hazai pályán összeszedett kétpontos hátrányát (73–75) a férfi Magyar Kupa nyolcaddöntőjének jászberényi visszavágóján a Marso-Vagép NYKK, majd kisvártatva Mohácsi Máté találatával már 11–0-ra vezettek a Damjan Kandicsot sérülés, Polyák Lászlót egyetemi vizsgái miatt nélkülöző nyíregyháziak. Fields az első negyedben elért kilenc pontjával adta jelét annak, hogy erősítést jelenthet, a vendégcsapat pedig a második negyed derekán is tartotta nyolc-tízpontos előnyét, ami Sitku Ernő tizenegyedik pontjával (triplaként szerezte) tovább nőtt. Erre 14–0-s rohammal felelt a Jászberény, és máris a hazaiak álltak továbbjutásra (36–33). Nemcsak az volt a bosszantó, hogy ezalatt Sitku begyűjtött egy technikait, hanem az is, hogy a berényieknél a kiegészítő emberek fordították meg a meccs menetét.

A harmadik negyedre aztán kifújták magukat Kylie Austinék, és visszatérésük után jócskán tíz pont fölé növelték előnyüket – végképp eldöntve a továbbjutás kérdését. A nyíregyháziaknál Fieldsen kívül nem volt, aki kosarat dobjon, pocsékul ment a tripladobás és a büntetőzés is, így a végén nemcsak a továbbjutásra, a kiadós vereség elkerülésére sem volt esély.

Jegyzőkönyv

Jászberényi KSE–Marso-Vagép Nyíregyháza KK 86–68 (15–22, 27–17, 25–12, 19–17)
Jászberény, 400 néző, v.: Cziffra, Király, Jurák.

Jászberény: Szögi, Hodges 22/9, Austin 12/3, Dramicsanyin 18/3, Horti 13. Csere: Sormaz, Borszéki 4, Helmeczi 4, Wehner 5/3, Kovács A. 4, Fülöp 4, Antal. Edző: Horváth Balázs.

NYKK: Fekete 2, Fields 26/3, Mohácsi 7/3, Sitku 16/3, Miskovics 4. Csere: Papp I. 9/3, Nagy K. 4/3, Siska. Edző: Ferenczi Tamás.

Az eredmény alakulása, 3. perc: 0–11, 6.: 4–16, 8.: 13–18, 14.: 22–33, 18.: 36–33, 26.: 58–45, 28.: 60–50, 31.: 67–55, 36.: 76–66.

Továbbjutott: Jászberény (kettős győzelemmel, 161–141).

Mesterszemmel

Ferenczi Tamás: – Gratulálok a Jászberény továbbjutásához. A mérkőzés kulcsmomentuma az volt, hogy a Jászberény tizenöt támadólepattanót szerzett. A játékvezetésről pedig inkább nem mondok semmit, mert nem akarok senkit megbántani.

- Bodnár Tibor -


Bodnár Tibor

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
A döntőben vérzett el a Gyulaháza
Hat szabolcsi együttes is pályára lépett a Nyíradonyban rendezett Farkas Divatház Kupa öregfiúk teremlabdarúgó [...] tovább »
Íme az NB III. Tisza csoport felnőtt labdarúgó bajnokság tavaszi menetrendje
Labdarúgás - Nézze meg, hogyan alakulnak a NB III. tavaszi fordulói a Tisza csoportban tovább »
Nekik már nyolc: reggel nyolckor kezdenek
Vasárnap a bujtosi csarnokban rendezik az 5. Joma Kupa megyei teremlabdarúgó torna nyolcas döntőjét. tovább »
Bajnokok Ligája: Kikapott az Inter és a Bayern
Marseille/Bázel, 2012. február 22., szerda (MTI) - A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. tovább »
Brazil focizott brazilok ellen
A Szpari szerdán délután az Ibrány ellen lépett pályára a Városi Stadionban. Mégpedig a centerpályán, amely [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása