2011.12.7 13:10; Frissítve: 2011.12.7 13:10


Másoddiplomát adó környezetvédelmi felnőttképzés indul a Debreceni Egyetemen.

Másoddiplomát adó környezetvédelmi felnőttképzés indul a Debreceni Egyetemen.
„A környezetvédelem, a zöld ipar, az elérhető legjobb technológiával kapcsolatos innovációk jelenthetik az egyik kitörési pontot a válságból” – mondta Csorba Péter egyetemi tanár a Debreceni Egyetem oktatásügyekért felelős elnökhelyettese.

alt hiba beküldése

- Ezek szerint tévhit volna, hogy a környezetvédelem olyan többletkiadás, amely forrásokat von el a gazdaságtól, és éppen ezekben a válságos időkben nem engedheti meg magának a társadalom?

„A környezetvédelmi ráfordítások növelése nem elvonja az erőforrásokat a gazdasági fejlődéstől, hanem erőforrásokat teremt számára. Ha ennek megfelelően a környezetvédelmet a népgazdasági szintű elosztási folyamatoknál előre rangsoroljuk, akkor az jelentősen hozzájárulhat gazdasági bajaink orvoslásához, a környezetbarát fejlődés megindításához. A környezetvédelem a gazdasági fejlődés és életminőség változásának hajtóerejévé válik. Nem az a törvényszerű, hogy a gazdasági fejlettség határozza meg a környezetvédelem helyzetét, jelentőségét, hanem fordítva a környezetvédelem, mint növekedési vagy még inkább fejlődési tényező befolyásolja gazdasági fejlődésünk és fejlettségünk minőségét és színvonalát.”

- Ez az oka annak, hogy az egyetemi szakirányú továbbképzéseken belül a környezetvédelem szerepe folyamatosan erősödik?

„Nem csak ez, bár az emberekben lassan tudatosulni kezd, hogy általában önmagunk továbbképzése, vagy ahogyan gyakran hívják az élethosszig tartó tanulás nem más, mint saját magunkba történő hosszú távú befektetés. A válság pedig éppen arra világít rá, hogy az ebből való kimaradás luxusát nem engedhetjük meg. És ha már a hosszú távú gondolkodásnál tartunk, az is látható, hogy a környezetvédelem azon ritka szakterületek egyike, amely az elmúlt évtizedekben kimutatható hatást gyakorolt az emberiség életvitelének minden részletére, a világpolitikától az eldugott falvakban élők gondolkodásmódjáig. Vitatni szokták tudományos jellegét, mondván, hogy tulajdonképpen csupa gyakorlati teendőről van szó, amit előbb–utóbb kénytelen lesz megtenni mindenki, hiszen lényegében egy hatalmas önvédelmi stratégia kialakulásának vagyunk részesei. Én azonban úgy gondolom, hogy nem kis részben mégiscsak tudomány a környezetvédelem. Mert az általa vizsgált folyamatok és ismeretek, okok és következmények, döntések és teendők, módszerek és eszközök olyan bonyolult együttesének áttekintéséről van szó, hogy annak eredményes irányításához nem elég az egyének, csoportok spontán, jóindulatú hozzáállása. Hogy bolygónk egyre több ember számára biztosítson folyamatosan emelkedő színvonalú, minőségi életet, ahhoz tudatosan kiépített, összehangolt stratégiát kell követni. Ennek kialakítása tudományos megközelítést igényel, aminek legfontosabb ismérve, a rendszerben történő gondolkodás.”

- Ez akár magyarázat is lehet arra, hogy miért éppen a felnőttképzésben nő a környezetvédelem súlya!

„Ma már természetes dolog, hogy egy kis környezetvédelmet mindenkinek tanulni kell. Egyelőre a biológia, a földrajz, a kémia, a természetismeret tantárgyakon belül, s ez a széttagoltság sajnos épp az összefüggések megmagyarázására kevésbé alkalmas keret. Más kérdés, hogy az ilyen bonyolult összefüggések átlátása megkívánja sok részterület, tényanyag ismeretét és olyan élet- és munkatapasztalatokat, amelyek részben csak bizonyos életkort elérve összegződnek. Ezért is választottuk az oktatás módjának a rendkívül rugalmas távoktatást.”     

- Mit jelent a távoktatás, nagyon hasonlóan cseng a távmunkához, amelyről sokan a jövő munkavégzési formájaként beszélnek?

„Ez a felnőttképzésben a hallgatók által leginkább kedvelt, de hazánkban még nem igazán elterjedt oktatási forma. Nálunk a Debreceni Egyetemen már másfél évtizede sikeresen működik. A hallgatónak a képzés négy féléve alatt szemeszterenként mindössze két szervezett konzultációt tartunk (szombati napokon) az adott félév tantárgyaiból. Ekkor lehetősége lesz a hallgatónak a tárgy felelősével személyesen is megbeszélni az esetleges problémákat, a beküldendő feladatokkal kapcsolatos tapasztalatokat. Ezen kívül azonban a hallgató az általunk biztosított munkatankönyvek segítségével maga osztja be a tanulási idejét, önállóan oldja meg az azokban szereplő feladatokat, tehát lényegében véve nem az oktatási intézmény falai között sajátítja el a tananyagot. Az oktatókkal történő kapcsolattartás nagyobb része elektronikus, a személyes jelenlétet kizárólag a vizsgákon követeljük meg. Ez az oka, hogy a munkaadók is igen gyakran támogatják a beiskolázott munkavállalójuk képzését, hiszen az nem a munkaidő rovására történik.”

 

Másoddiplomát adó felnőttképzés

TÁVOKTATÁSI FORMÁBAN

Környezetvédelmi és -fejlesztési szaktanácsadó diploma

A képzés helye: 

Debreceni egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

A jelentkezés feltétele: Egyetemi vagy főiskolai diploma

Jelentkezési határidő: 2011. december 15!

 

További információk honlapunkon…

link: http://geo.science.unideb.hu/kofekepzes/index.html

 

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2