Másodfokú védekezés három hete

Van olyan elvezető árok, amelyet a kertgazdák korábban egyszerűen beszántottak Püspökladányban.  Belvíz Hajdúhadházon 2006.02.19. Hatalmas víz Debrecenben 2006.02.18. Belvízszivattyúzás 2006.03.06. Kitelepítettek Derecskén 2006.03.07. video video video

A sárréti városban három hete folyamatosan másodfokú belvízvédelmi készültség, ugyanakkor a belterületi épületeket közvetlenül nem veszélyezteti a víz – tájékoztatta a Naplót Molnár László polgármester. Mint mondta, a készültséget az akkori esőzés és hóolvadás okán február 17-én rendelte el, a másodfok fenntartása a várható további csapadék és a hóolvadás miatt továbbra is indokolt.

Nád, jég, víz

A városban 43 ingatlant veszélyeztetett a víz, 7 épületben keletkezett kár, egy lakóházból – ez önkormányzati tulajdonban van – kellett kiköltöztetni a lakókat. Püspökladány leginkább veszélyeztetett területe az Újtelep, valamint az Erkel, a Mikszáth, a Karcagi, a Hunyadi, a Széchenyi, a Jókai és a Hajnal utca. Van olyan belterületi elvezető árok, amelyet a kertgazdák korábban beszántottak. Azt most újra kell ásni. A védekezésben a tűzoltóság, a polgármesteri hivatal szakemberei mellett a közmunkások és a lakosok is részt vesznek. Eddig 437 méter árkot ástak ki, 391 méternyi átereszt mostak át, közel 2 kilométernyi árkot tisztítottak meg. A külterületen a vízügyi igazgatóság az Alsó-futaki csatorna Hortobágy-Berettyóba torkollása előtti 600 méteres szakaszáról eltávolította a nádat és a jeget. Ezzel gyorsítja a víz mozgását a nagy befogadó csatornában. A külterületen leginkább a város alacsonyabban fekvő déli részén borít nagy területeket a belvíz.

Védekezésre eddig 6,7 millió forintot fordított a város. A munkálatok költségének ellentételezésére a városvezetés pályázatot ad be a megyei vis maior alaphoz.

KZs








hirdetés