Mások szeme láttára verte az élettársát

Mások szeme láttára verte az élettársát
© Illusztráció: 24.hu
Nyíregyháza – Vádat emelt az ügyészség családon belüli erőszak miatt.


A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség kapcsolati erőszak, kiskorú veszélyeztetése és zaklatás miatt emelet vádat azzal a középkorú nyíregyházi férfival szemben, aki közös gyermekük, és olykor a lakóközösség szeme láttára két éven keresztül rendszeresen megalázta és bántalmazta élettársát – tájékoztatta lapunkat dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Zaklatott mindennapok

– Részben a vádlott italozó magatartása miatt a pár kapcsolata megromlott, majd a feljelentést megelőző 2 évben gyakorivá vált, hogy a férfi ittasan megöléssel, illetőleg veréssel fenyegette meg élettársát. Rendszeresen előfordult az is, hogy a gyermeke, vagy a szomszédok jelenlétében a nőt megalázta, becsületsértő jelzőkkel illette, és agresszíven lépett fel vele szemben, sőt olykor bántalmazta is, a haját rángatta, a karját megszorította, vagy ököllel arcon ütötte.

Gyógyulatlan sebek

A vádlott gyakori erőszakos magatartása elől a sértett félelmében a gyermekével együtt legtöbbször a szomszédokhoz menekült, ezért egy táskában összekészítve tárolta a saját és gyermeke ruházatának egy részét, megkönnyítve és meggyorsítva a férfitől való menekülésüket. Az akkor alsó tagozatos gyermek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését az apa erőszakos magatartásai súlyos fokban veszélyeztették, labilis pszichés állapota miatt pszichoterápiás kezelésre szorul.

A családon belüli erőszaknak az vetett véget, hogy a nő élettársától elköltözött, és később feljelentette – tette hozzá a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője. Enyhébb esetekben az eljárás a bántalmazott magánindítványa, tipikusan feljelentése alapján indulhat meg, azonban súlyosabb esetben, mint amilyen ez is volt, bárki, akár a szomszédok vagy rokonok is tehetnek bejelentést a rend­őrségre – hívta fel a figyelmet dr. Borsodi-Buss Emese.

KM








hirdetés