Master Good SE – Az eddigi legnehezebb lesz

Vesna Milanovics-Litre bizakodik
Vesna Milanovics-Litre bizakodik - © Fotó: kisvardaikezi.hu
Kisvárda – Nem téveszti meg őket a Dunaújváros helyezése, a legfontosabb a védekezés lesz.


A Ferencváros és a Győr mellett már csak a Kisvárda veretlen a bajnokságban. Ma a nehéz sorsolásának köszönhetően mindössze két pontot gyűjtő Dunaújvárost fogadja a Kisvárda Master Good SE.

Áprilisban is volt esély

Az előző szezonban két, végletekig kiélezett meccset vívott egymással a két csapat. Januárban Dunaújvárosban végig fej fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó hét percben viszont már csak a hazaiak voltak eredményesek. Áprilisban Kisvárdán is volt esély a győzelemre, azonban az utolsó percben Szekercés Luca hetesével a Fejér megyeiek hagyták el győztesen a játékteret. Az akkori két mérkőzésen ötször betaláló Milanovics-Litrét kérdeztük a mérkőzéssel kapcsolatosan.

– Nem téveszt meg bennünket a Dunaújváros helyezése, hiszen tudjuk, hogy csak nehéz sorsolásuknak köszönhetik a számukra szokatlan pozíciót. Kikaptak eddig a Fraditól, a Győrtől, a megerősödött Siófoktól és a magyar tehetségeket jól menedzselő Váctól, egyetlen győzelmüket Békéscsabán aratták. Tudjuk azt is, hogy a felkészülés alatt megsérült alapemberük, Micijevics kiesésével át kellett szervezni a játékukat – összegzett a horvát beállós.

Hozni kell a védekezést

– A legfontosabb, hogy továbbra is hozzuk védekezésben azt, amit eddig nyújtottunk. Az elmúlt héten válogatottjaink elfoglaltsága miatt nem tudtunk együtt gyakorolni, de ez nem lehet kifogás, hiszen náluk is távol volt hét válogatott játékos. Az itthon maradók viszont a mai ellenfélre koncentrálva készültek az összecsapásra. Ezen a héten viszont már mindannyian a Dunaújvárosból készültünk, elemeztük játékukat, kerestük a gyenge pontjaikat, ahol majd felülkerekedhetünk rajtuk szombat este. Harcos mérkőzésre számítok, mert számukra ez a két pont ugyanolyan fontos, mint nekünk – zárta gondolatait Vesna Milanovics-Litre.

BB



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés