A zene röptetve tartotta lelkünk impulzusait
Szatmárnémeti Filharmónia Kamarazenekar 
Ez a felejthetetlen és lélekemelő est a hegedűművész részéről „ajándékkoncert” volt Mátészalkának, magyar állampolgársági eskütétele alkalmából. A kamarazenekar ANTONIO VIVALDI: A NÉGY ÉVSZAK művét adta elő fergeteges előadásban.
Amikor az előadás elkezdődött testemmel, lelkemmel ellazultan figyeltem a zene csodálatos ritmusát, ami az életünk és a bennünket körülvevő természet ritmusai voltak. A zenekar gyönyörűen kijátszotta a dallamokat, s füleim kinyíltak a lelkem fénylő táncában.
A lelkem hangjegyek helyett szimbolikusan „élmény szavakat” komponált lágyan szép emlékként, amit folyamatosan írtam az előadás alatt a kis füzetembe, a zene elbűvölő hatása alatt…
A szépséges zene írásra ihletett, mivel motiváló hatása volt a letisztult lelki vibrációimra. Lelkem lazaságában sok mindenre oda tudtam figyelni, ahogy művésziesen és varázslatosan játszott a zenekar. Az előadás alatt másfél órára teljesen elfelejtettem a mindennapjaim baját – gondolom, hogy másik is így voltak ezzel az érzéssel, akik részt vettek ezen a fantasztikus, gazdag élményt nyújtó esten.
A zene finomsága a lelkem mélyéig hatolt és az egekig emelt a meg-és átélt, a csodásan kijátszott hangok világában, s lelkem boldog madárként szállt könnyedén a virtuóz zene hallgatásának gyönyörű élvezetében.
A zenekar pompás összhang-játéka még emeltebb hangulatba- hatalmas öröm állapotába, mámorába tette lelkem rezgéseit, ami megélénkített és felpezsdített.
Az összjáték remek!- állapítottam meg magamban. A szépen szóló „szóló hegedű” elhozta az örömöt a hegedűművész tisztán csengő játékában, amiben a csellós- és a többi hangszereken játszók csodálatosan alájátszottak.
A kamarazenekar meghozta számomra a ragyogóan sütő, sárga napsugarakat, a hidegen fújó, vad kék-szeleket, az őszi jajgatóan lehulló, aranysárga faleveleket, a téli fehér hóesést, az illatosan zöldellő tavaszi mezőt, rétet, ahol tisztán folyó patak csobog keresztül a madarak csodás énekében…
A zene hatására éreztem az évszakok váltakozó, gyönyörű szépségét, annak a zenén keresztül megjelenített, jól kijátszott „édes pillanatait”, ahogy az az életben is van, éppen úgy!
A lelkem így boldogan utazott, mivel a szép zene szárnyaltatott és fénylő szférákba, dimenziókba vitt el. Az előadás során volt olyan pillanat, hogy a művész úr finom ujjai alatt hosszasan sírt a hegedű, amit óvatosan pengetett kis szünetekben, mint amikor az életünk lassan megszűnik, megszakad, s ebből az állapotból lelkünk pillangó „ARANYSZÁRNYAI” boldog zizegésben tovább száll a fénylő mennyég felé…
Fénylő hangok az egyre fénylőbb hangok hátán, s a teremben még a levegő is táncolt, mert az egész zenekar teljes szívvel és lélekkel könnyedén játszott.
Aztán, gyerünk …! Gyerünk …!-biztatott a zene bennünket, mint figyelmes hallgatóságot, hogy éljünk vidáman nagy-nagy szeretetben!
A kitűnő zenekar még sétáltatta is a lelkünk vibrációit: csodálatosan és tisztán fénylő hajnali harmatokban és kristályként csillogó esőcseppekben. Aztán a billentyűs a szívünk dobbanásait idézte elő, játszotta el a hangszerén a boldogan elmúló „zenés perceinkben”, amik olyan mennyeiek voltak. Az egésznek olyan fenomenális hatása volt, mintha egy csillogó „GYÉMÁNT TEREMBEN” lettem volna és a zene finom ritmusai biztattak, hogy: lelkemmel keljek „öröm táncra…”!
Vajon az ott ülő zenét kedvelő, zene barátoknak mi juthatott az eszükbe, mit érezhettek, amikor megszólalt a szóló hegedű síró hangja, és az ÉLET-ről mesélt …?
Lehet, hogy nekem van jó fülem vagy jó képzelő erőm, vagy finom lelkem, de az általam őszintén leírtakat, én bizony így éltem meg- és át boldogan ezen a hangversenyen.
Ezen az esten lelkünk ellazulhatott, bálozhatott és magasztosan imádkozhatott a gyönyörűséges zene ritmusainak hallására, a húrok pengetéseire, mivel a zene egy csodálatos világot nyitott meg, tárt ki előttünk.
Ügyes, kifinomult lelkű emberek, jól képzett zenészek játszottak a hangszereiken, de nekem úgy tűnt, mivel egy „TÁVOLI UTAZÁST”, egy Fény-utazást kaptam tőlük, hogy egy angyali zenekar játszott ezen a felejthetetlen esten, hiszen a fénylő végtelenbe vitték el lelki rezgéseimet.
Vissza szeretnék térni az IMA-műre, amit a zenekar eljátszott, ami oly lélekemelő volt. A hegedűszó arra kényszerített, hogy csendesedjek el szelíden és lágyan a szívemmel, a lelkemmel. A művész úr csodálatosan, ájtatosan, alázattal könyörgött a hegedűjének húrjain keresztül Istenhez, olyan tisztán fénylő, fehér harmóniában, ami a lelkem vibrációit megtisztította, mert átengedtem magam a zene varázsának.
A zenekar jól összeszokott, játékos egysége példaértékű lehet Mindnyájunk számára, hogy az összetartozásban van az erő! Nagy ajándék volt ez a szép este és megtisztelő sokunk számára, amit a szatmárnémeti kamarazenekartól kaptunk, azt a szépséges zenét, amiben Mindnyájunk lelke újjászülethetett.
A zenéért rajongók, a zenét kedvelők, mint elégedett közönség „meleg vastapssal” köszöntük meg a zenekarnak felejthetetlen játékát, ami fantasztikus élményt nyújtott számunkra. A „ZENE SZERETE – és TISZTELETE” még jobban összehozott bennünket, mint embereket egymással, mint zene kedvelőket.
Nagyné Kiss Dóra
újságíró
Mátészalka
