Nyoma veszett a mátészalkai tanárnőnek Péntek délután a Gergelyiugornyai Tisza hídról látta egy szemtanú, hogy egy nő a 300-400 méterre a bal parttól mintegy 15 méterre a vízben fuldoklik a Tisza és a Szamos összefolyásától nem messze. Úgy tudjuk, az 53 éves mátészalkai tanárnő nem tudta feldolgozni édesapja alig egy hete bekövetkezett halálát, amelyet családjának hátrahagyott búcsúlevelében is említ. A tanárnőt eltűnése óta a SONAR Búvárcsoport tagjai és a Vásárosnaményi Vízirendőrök együttes erővel kutatják, mindeddig eredménytelenül.
A keresésről a Szabolcs Online Szabó Csabát, a búvárcsoport vezetőjét kérdezte. – Sajnos nagyon nehéz körülmények között folyik a kutatás, hiszen a hideg, zavaros, magas vízállású folyó nem nekünk dolgozik, s a tény, hogy elromlott a radarunk azt eredményezi, hogy mindössze a búvárainkra, illetve Pindi kutya orrára hagyatkozhatunk – mondta el Szabó Csaba. A hűvös idő emellett meggátolja a test bomlási folyamatainak beindulását, amely elősegítené, hogy a testet a felszínre hozza a víz. Így azonban akár több hétig is elhúzódhat a keresés. - A mai napon teszünk egy próbát a Vásárosnaményi Vízirendőrség halradarjával, hátha az eltűnt asszony nyomára bukkanunk, de ebben a helyzetben leginkább csak a kutyára hagyatkozhatunk – mondta el a búvárcsoport vezetője.
A kutatást tovább nehezíti a tény, hogy a tanárnő roppant vékony testalkatú volt, így az sem kizárt, hogy az erős sodrás kilométerekkel távolabbra vihette. A búvárok a mai napon tovább folytatják a keresést, a folyó sekélyebb, változó folyásirányú részein, ahol a folyó rendszerint „leteszi” a testet.
- M. I. -