2012.02.3 07:17; Frissítve: 2012.02.3 07:17


Fény az alagút végén

Falcsik Miklós: A pénzhiány, az állandó bizonytalanság is a csapat teljesítményének visszaesését eredményezte. Falcsik Miklós: A pénzhiány, az állandó bizonytalanság is a csapat teljesítményének visszaesését eredményezte.
írta Koncz Tibor - A Mátészalkai MTK nehéz évet vészelt át, él a remény a szebb folytatásra.  

Egyszer hopp, máskor kopp. A Mátészalkai MTK NB II-es férfi kézilabdacsapata  az utóbbi időben divatot űz abból, hogy olykor kibabrál a legacélosabbnak tartott bajnoki riválisokkal, majd rögtön a következő fellépésén elhasal egy harmatosnak ítélt ellenféllel szemben. A szatmáriak különösen hazai pályán képesek nagyot domborítani, idegenben viszont – meglehetősen gyakran – vékony létszámban húznak szerelést, ennek pedig rendszerint vereség a következménye.

Rapszodikus szereplés

– A mai rohanó világunkban egyre nehezebb összeegyeztetni a tanulást, a munkát, és a magánéleti elfoglaltságokat a sportolással – mélyedt el a témában Falcsik Miklós, az őszi idényt az Észek-keleti csoport kilencedik helyen záró Mátészalkai MTK edzője. – Nem véletlenül mondom ezt, hiszen az egész őszi felkészülésünk és a mérkőzések is a hiányzásokról és a hiányzókról szóltak. Sajnálatos módon már nem csak edzésekről, a mérkőzésekről is nagy számban maradtak távol a játékosaim. Furcsa helyzet elé állítottak a srácok, de nem csak engem, hanem azokat a csapattársaikat is, akik rendszeresen minden edzésen és mérkőzésen részt vettek, és megtettek mindent a legjobb tudásukhoz mérten. Ennek is volt köszönhető az a rapszodikus szereplés, ami jellemezte a csapatot az elmúlt szezonban. A pénzhiány, az állandó bizonytalanság is a csapat teljesítményének visszaesését eredményezte. Mindezek ellenére sikerült átvészeltünk egy nagyon nehéz évet, hiszen a felsőházi rájátszás óta gyülekeznek a viharfelhők a fejünk fölött. Úgy gondolom, orvosolni tudtuk a problémákat és a vezetésnek is sikerült megteremteni a zavartalan működés feltételeit.

Üröm az örömben

Vagyis, Falcsik Miklós látja a fényt az alagút végén, és bár jelenleg „albérletbe” kényszerül a Szalka, az elszántság áthidalhatja a problémát.  

– Az előző esztendők kiegyensúlyozott teljesítményében nagy szerepet játszott a biztos háttér, a csapategység, az elvégzett munka, a tudatos felkészülés egy-egy előttünk álló feladat megoldására. Ebben az évben szeretnénk ennek megfelelően dolgozni, játékosok, vezetők, egyaránt. Üröm az örömben, hogy a csarnokfelújítással nehezebbé vált a felkészülésünk, hiszen az átadás időpontja az első hazai mérkőzés idejére tehető. Átjárunk edzőmeccsekre Fehérgyarmatra, de lehetséges, hogy az edzéseket is át kell „vigyük” más településekre. Nem könnyű a dolgunk, de remélem a nehézségek ellenére sikeres bajnoki szezont zárunk a tavasz folyamán.

Kép (02.03/falcsik): Falcsik Miklós: A pénzhiány, az állandó bizonytalanság is a csapat teljesítményének visszaesését eredményezte.
Fotó: KM-sport

- Koncz Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Mátészalka.
szon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Mátészalka
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása