2012.03.30 20:35; Frissítve: 2012.03.30 20:35


Móricz-hét immár a kéttannyelvűben

Az ünnepélyes megnyitó pillanatai Az ünnepélyes megnyitó pillanatai
  Március 26. és 30. között zajlanak Mátészalkán a Móricz-hetek. A rendezvény helyszíne értelemszerűen a szatmári író nevét viselő általános iskola.
alt hiba beküldése
erdosakosOlvasó Riporter

A több mint tíz éve minden második évben megrendezésre kerülő esemény az idei évben azonban mindenképpen mérföldkő.

A 2011-12. tanévben mint Móricz Zsigmond Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola, új névvel, új profillal várta a város és a környék versenyezni vágyó gyerekeit.

„Nomen est omen” a versenyhét első napján négy iskola hatvanegy felső tagozatosa angol nyelvből mérhette össze tudását az évfolyamának megfelelő feladatsor megoldásával. Ugyancsak ezen a napon került sor az alsósok részvételével a szépeníró és a szépenolvasó versenyre.

Március 27-én a kisebbek gyorsan számoló, a 7-8. évfolyamosok helyesíró versenyen vehettek részt.

Március 28-án adott helyet az iskola az Alapműveleti Matematika Versenynek, mely egy országos verseny megyei fordulójának egyik helyszíne volt több mint száz résztvevővel, míg az alsó tagozatosok szavalóversenyen vetélkedtek.

Március 29-én egy háziverseny keretében a verseket kedvelő felsős diákok adtak egymásnak randevút.

A rendezvénysorozat a szellemi vetélkedők után a mai napon a mozgás jegyében zárul, mely során a táncot kedvelő 5-8. osztályosok egy táncverseny keretében adtak fergeteges finálét a hétnek.

A résztvevők eredményeiről az iskola honlapján www.moriczmsz.hu tájékozódhatnak az érdeklődők.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Címkék:


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain
Írjon nekünk!
Cikkek innen: Mátészalka
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása