Nem csak a harcmezőn lehet a hazát szolgálni

Akt.:
Kemecsén kegyeleti parkot alakítottak ki Répásy Mihály tiszteletére, akinek a hamvai 2007. március 14-én kerültek haza
Kemecsén kegyeleti parkot alakítottak ki Répásy Mihály tiszteletére, akinek a hamvai 2007. március 14-én kerültek haza - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Répásy Mihály többet tett a hátországban, mint más a harctéren.

Bene János címzetes múzeumigazgatónak több 1848-as hőse is van, kérésünkre most „hazabeszélt”, és a kemecsei születésű Répásy Mihály honvéd tábornok érdemeit foglalta össze lapunknak.

Példája mutatja, hogy nem csak a csatatereken lehet szolgálni a haza ügyét.” dr. Bene János

– Számomra azért szimpatikus Répásy Mihály személye, mert abban a korban ritka volt az ilyen okos, nagyon képzett személyiség, mint ő. Tudjuk róla, hogy Kemecsén született 1800-ban, és a református kisnemesi családból a szülők szívesen adták a fiukat a nagy hírű sárospataki református kollégiumba. A legény kiválóan végzett, jogot is tanult, alapvetően tehát semmi nem indokolta volna, hogy katonaember legyen, el tudott volna helyezkedni a vármegyei adminisztrációban is. Ennek ellenére korán beállt katonának, először a Császári és Királyi Hadseregben a dragonyosokhoz került, az 1830-as évek végétől 1846-ig a bécsi magyar testőrség tisztje volt, onnan került át őrnagyként Galíciába.

Hazahozta a fiúkat

– Arról a huszárezredről beszélünk, amelynek a tagjait mindig is Észak-Tiszántúlról, Szabolcsból, Szatmárból, Beregből sorozták. Ennél is fontosabb, hogy a Galíciában, Mariampolban állomásozó ezred százada Lenkei kapitánnyal 1848-ban elsőként szökött haza Kossuth Lajos hívó szavára. Mindez akkor nagy bűnnek, dezertálásnak számított, de a vármegyék kiálltak a huszárszázad mellett, így a kormány nem merte őket hadbíróság elé állítani. Az egyik törzstiszt Répásy Mihály volt, akit utasítottak, hogy hozza vissza a szökött katonákat. Nem tett eleget a parancsnak, sőt, a fiúkat Magyarországra hozta, majd 1848 nyarán az ezredet is hazavezényelték.

Kiváló elméleti szakember

– Pákozdnál csaptak le a császáriakra, a hősünk a sereg bal szárnyát vezette. A hadtörténetírás szerint a csata döntetlenre végződött, holott győzelemnek is tekinthetjük, mert megállították Jellasicsot. Schwechatnál az üldöző seregben Répásy is ott volt 1848. október 31-én. A magyar sereg vereséget szenvedett, Répásy alakulata viszont egy rossz parancs miatt elkésett, és ez fordult át szerencsébe. A nemzetőrök addig fegyvert is alig láttak, de ahogy vonultak vissza, megjelent a hadszíntéren a Répásy vezette lovasság. Az ellenség ráébredt, hogy ez egy nagyon is ütőképes haderő. Az üldözők rohamát Répásy fékezte le, határozott fellépése megtorpanásra késztette az ellent.

– De lépjünk egyet: 1849 fordulóján a kormány visszaköltözött Pestre, és Répásyt megbízták, hogy a minisztérium Újoncozási és Pótlovazási Osztályát vezesse. Katonai erényeit ugyan nem csillogtathatja, de megmutathatja, mire képes egy jól képzett, a szervezetet jól ismerő, mindentudó katona. A kortársaktól tudjuk: megcsodálták, hogy milyen kiképzett lovakat és újonccsapatot küldött a hadseregnek. Kiváló elméleti szakemberként többet tett a hátországban a kiképzés vezetőjeként, mint bárki más a harctéren. Sokáig helyettes hadügyminiszter, illetve hadügyminiszter volt, követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre, Kossuth mindig számíthatott rá: hű szolgája volt a forradalom ügyének.

Katonai díszpompa

– A sors közbeszólt: 1849-ben Szegeden, ahová szintén a kormányt követte, elkapta a kolerát, ez okozta július 30-án a halálát. Hamisítatlan katonai temetésben részesült, a teljes kormány fejet hajtott nagysága előtt. Mészáros Lázár jegyezte meg róla, hogy boldog ember, hiszen ő még egy szabad Magyarországon hunyt el. Ha nem hal meg, október 6-án nem 13, hanem 14 tábornokot végeztek volna ki. – Nem a csaták oroszlánja volt, mint Damjanich, se híres nagy hadvezér, mint Görgei, de a háttérben csendesen legalább annyira fontos munkát végzett a szabadságharc érdekében. Mi 2007-ben kezdtünk gondolkodni azon, hogy Kemecsének valamit tennie kellene, hogy a tábornok emléke fennmaradjon. A Honvédelmi Minisztériummal, a Hadtörténeti Múzeummal és a Nemzeti Kegyeleti Bizottsággal elmentünk Szegedre, megtaláltuk a sírját, megkaptuk az exhumálási engedélyt, Kemecse pedig kegyeleti parkot alakított ki nagy fia tiszteletére, ahová 2007. március 14-én hazakerültek a tábornok hamvai. Ugyanazzal a katonai díszpompával temették újra, amilyen korábban is megillette. Példája mutatja, hogy nemcsak a csatatereken lehet szolgálni a haza ügyét, hanem az íróasztal mögül is, nem feledve, hogy korábban kiváló katona volt. Nekem ezért fontos Répásy Mihály – mondta Bene János.

– MJ –



Mátészalka.
SZON.HU






hirdetés