Közlekedése során nem az útviszonyoknak, és az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel közlekedett, így egy neki erősen jobbra ívelésű útkanyarulatban az általa vezetett gépkocsival áttért a menetirány szerinti bal forgalmi sávba, ahol fékezés közben, összeütközött a vele szemből szabályosan érkező 41 éves dögei nő által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében a vétlen sofőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Mátészalka Rendőrkapitányság indít szabálysértési eljárást, mert 2012. január 18-án 16 óra 30 perckor egy 35 éves őri nő közlekedett az általa vezetett Opel Astra típusú személygépkocsival Őr, Dózsa György úton. Figyelmetlensége, valamint nem az út és látási viszonyoknak megfelelően megválasztott sebessége miatt gépkocsija elejével a haladási iránya szerinti jobb oldalon a Dózsa György utca 5. szám előtti felső vezetéket tartó betonozott oszlopnak ütközött. A gépkocsi vezetője a közlekedési baleset során 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
Szintén a Mátészalkai Rendőrkapitányság indított szabálysértési eljárást ismeretlen személy ellen, aki 2012. január 18-án 16 óra 10 perc körüli időben az általa vezetett ismeretlen hatósági jelzésű járműszerelvénnyel közlekedett a 49-es számú főútvonalon Csengersima és Pátyod közötti útszakaszon lakott területen kívül. Az ismeretlen sofőr feltehetően figyelmetlensége miatt nem észlelte, hogy a járműve előzését megkezdte egy 58 éves ópályi férfi, az általa vezetett Ford típusú személygépkocsival, és ő is előzési manőverbe kezdett. Ezt észlelve az 58 éves férfi, hogy az ütközést elkerülje, gépkocsiját balra kormányozta és bal oldali útpadkán keresztül az útárokba hajtott, ahol megállt. Az ismeretlen személy által vezetett járműszerelvény elhajtott, mivel feltételezhetően nem észlelte a balesetet. A személygépkocsit vezető férfi a közlekedési baleset során 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.