2012.01.17 11:58; Frissítve: 2012.01.17 11:58


Többet nem remélhetett…

A Tiszakanyár elleni meccs után a szalkai játékosokra Vásárosnaményban is bevetés várt Fotó: Mán László A Tiszakanyár elleni meccs után a szalkai játékosokra Vásárosnaményban is bevetés várt Fotó: Mán László
A III. Kerületi TVE együtteséből érkezhet csatár Mátészalkára.
SZON.hu

Távozóról nincs tudomása a mátészalkai futballvezérkarnak, ráadásul – legalábbis a jelek erre utalnak – erősítés érkezhet. A visszatérés gondolatával kacérkodik ugyanis Dobai Tamás, aki korábban megfordult a megyei első osztályban szereplő együttesben, ami meglelő, elvégre a szatmári városból származik.

A csatár legutóbb az NB III. Duna-csoportban a kiesés ellen harcoló, mindazonáltal patinásnak tekinthető III, Kerületi TVE alkalmazásában állt. Megelehet, középpályásként és védőként egyaránt bevethető labdarúgó is „horogra akadhat”, ebben az ügyben azonban még nem született döntés. A szalkaiak egyébiránt bemutatkoztak a Football Factor 3. Stadion Diner Étterem Kupa műfüves felkészülési tornán: a Tiszakanyár ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzés kissé kalandosra sikeredett.

– Látszott, hogy a csapat zöme érdekelt volt a hét végi teremtornán, amelynek éppen mi voltunk a házigazdái Vásárosnaményban – Majoros Imre, a Mátészalka játékos-edzője. – Néhány emberrel én vittem vissza Nyíregyházáról, miután lejátszottuk a Kanyár elleni meccset, egész egyszerűen többet nem remélhettem, hozzáteszem, nem is csalódtam.

KM-KT


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Mátészalka.
szon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Mátészalka
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása