Mátészalkai MTK – Egyelőre a rejtélyek csapata

Alighanem szükség lesz Vakarcs Krisztina rábeszélő tudományára is a következő szezonban
Alighanem szükség lesz Vakarcs Krisztina rábeszélő tudományára is a következő szezonban - © Fotó: Racskó Tibor
Mátészalka – A Mátészalkai MTK női együttese még csak alakul, de vélhetően nem lesz egyszerű helytállni a bajnokságban.


A Mátészalkai MTK NB II-es női kézilabdacsapata magasra tette a lécet. Újoncként a negyedik helyre tornázta fel magát a tabellán az előző évad végére. Sőt, akadt olyan periódus, amikor még fényesebb szereplés is „kinézett”. A szatmáriak nyilván a következő bajnoki évadban sem a vert mezőnyben akarnak kullogni – más kérdés, hogy a dolgok jelen állása szerint meglehetősen rázós vállalkozásnak ígérkezik az ismételt domborítás. Az élvonalbeli Kisvárdához visszatért Dudás Georgina, az immár szintén enbé kettes Vitkához igazolt Rácz Krisztina, valamint a pályafutását valószínűleg alacsonyabb osztályban folytató Tar Hedvig személyében ugyanis három kulcsembert vesztett az MMTK.

Vakarcs Krisztina elszántságán aligha fog múlni az eredményes produkció, mindazonáltal momentán még megjósolni is lehetetlen, mire lehet képes az átalakuló játékoskeret. Munkáját segítheti a nyári négy szerzemény harcba dobása. A téglási balszélső, Sigér Dóra mellett a korábban a Hajdúböszörményt erősítő, átlövőként bevethető Árnyas Petra mellett a sportágat újrakezdő Tengyel Eszter is csatasorba állt. Márkus Teónia egykoron megfordult már a szalkaiak kötelékében, majd Böszörményben bukkant fel, az átlövő-irányító ősszel szintén a Vakarcs-gárda tagja lesz.

– Egyelőre még én sem tudom, milyen teljesítmény rejlik a csapatban, az viszont biztosnak látszik, hogy nem lesz egyszerű feladat helytállni a bajnokságban – adott tömör választ a terveket firtató felvetésre Vakarcs Krisztina.

Mindenesetre a Mátészalka két hetes edzőtábort is beiktatott az augusztusi programba: előbb hazai környezetben, majd Géberjénben készült a nyitányra.

KM-KT








hirdetés