Mától a körben haladóké az előny Ukrajnában is

Mától a körben haladóké az előny Ukrajnában is
© Illusztráció: ÉM-archív
Az ukrán KRESZ-ben eszközölt módosítások egyik legfontosabbika, hogy az országban egységesen a körforgalomban haladó járműveket illeti meg az elsőbbség.

Ukrajnában a körforgalmú útkereszteződések esetében mindeddig az „ahány ház, annyi szokás” volt alkalmazásban. Az eddigi KRESZ alapján a jobbkéz-szabály volt általánosan kötelező a körben haladókra nézve. Amennyiben mégsem, arra külön tábla hívta fel a figyelmet.

Sőt, számtalan esetben a településeken belül kialakított körforgalmak esetében a helyi önkormányzat rendeletei alapján jelölték ki, hogy melyik irányból érkezőkre vonatkozik az elsőbbségadás kötelezettsége. Mindez általános fejetlenséghez, és számtalan közlekedési balesethez vezetett.

Az Ukrajnában érvényes közlekedésrendészeti szabályok egységesítése, és az európai normákhoz történő integrálása jegyében a törvényhozás április 4-én hagyta jóvá a KRESZ módosítását. Ennek értelmében a körforgalomban haladókat illeti meg minden esetben az „előnyszabály”. A Ráda határozatát szerdán hagyta jóvá aláírásával Petro Porosenko államfő.

A változás a kormányközlönyben történt közzétételét követően, azaz mától lépett érvénybe – írja a RIANovosztyi.

– Palkó István –

Címkék: , ,







hirdetés