MÁV: egyre több bliccelő rendezi a kiszabott bírságot

Budapest – Egyre több bliccelő rendezi a kiszabott bírságot, míg tavalyelőtt 63 millió forint folyt be a bírságokból, tavaly ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot – közölte a MÁV Start Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a jegyvizsgálók 2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt, a bevételek jelentős növekedése mögött a vasút követelésbehajtási hatékonyságának bővülése, teljesítményének fokozódása áll.

A MÁV-Start közölte, a fizetési felszólító kampányok eredményeként 2018-ban 93 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába, ez 46 százalékos növekedés 2017-hez képest.

Az együttműködést megtagadók fizetési meghagyást kapnak, végső esetben pedig végrehajtás alá vonják jövedelmüket, ingó és ingatlan vagyonukat, a jogi eljárás jelentős költségei pedig szintén az adóst terhelik – írja közleményében a MÁV-Start.

– MTI –








hirdetés