Mboussi lehet a kótaji védelem oszlopa

Yves Simplice Mboussi Kótajban folytatja
Yves Simplice Mboussi Kótajban folytatja - © Fotó: Pusztai Sándor
Kótaj – A kalandos utat bejárt kameruni hátvéd az újonc futballcsapathoz igazolt.

Ezen a szinten igazán ütős igazolással rukkolt elő a Kótaj. A megyei első osztályban újonc futballcsapat a jelek szerint nagy szükségét érezte a védelem acélosításának, így lecsapott a lehetőségre: Yves Simplice Mboussi bevetésével vág neki az idénynek. A kerekeken harminc esztendős kameruni hátvéd 2008-ban érkezett Magyarországra, nevezetesen a Nyíregyháza Spartacushoz. Két évet húzott le a Szpariban, negyvenöt élvonalbeli meccsen szerepelt. Majd Vecsésen futballozott, Moldovában, sőt Vietnámban is szerencsét próbált. Visszatérését követően a Kisvárda szerződtette, innen némi hányattatás után a Nógrád megyei első osztályban érdekelt Balassagyarmat szolgálatába állt, mígnem újfent felbukkant a keleti régióban.

Mindenesetre a kótajiak számára nagy segíthet nyújthat a bennmaradás kiharcolásához, mi másért, ha nem ebben bízva szólították a kalandos utat bejárt hátvédet soraikba. Seregi Mihály együttese vasárnap, hazai pályán a Fehérgyarmat elleni összecsapással kezdi a bajnokságot.

KM-KT

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés