MDF egyszeregy: kettő kicsivel több mint egy

Miért rossz a kétpárt rendszer? – lényegében erről szólt Dávid Ibolya a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke a pénteken délelőtt Miskolcon megtartott sajtótájékoztatón.

Az MDF frontembere arról beszélt, hogy egyfajta ráverés folyik a két nagy párt között, amíg tönkre nem teszik az országot. A nagyobb ellenzéki párt vezetője kijelentette, hogy az Európában kicsiszolódott többpárti parlamenti rendszernél nincs jobb. A demokrácia, és a lehető legkisebb tévedés garanciája az a „fék”, amit a koalíció jelent. Egyeztetés és ellensúly nélkül ugyanis elvész a demokrácia intézménye. Pedig sokáig küzdött az ország azért, hogy az egypártrendszer megszűnjön. A most körvonalazódni látszó, és jobbról szorgalmazott kétpártrendszer kicsivel több, minta az egypárt rendszer. Veszélye azonban, ha úgy mint most, nem szertik egymást, és megosztják az országot. De óvjon az Istene attól is, ha megszeretik egymást – nyomatékosította Dávid Ibolya.








hirdetés