Medvegyev elrendelte az orosz élelmiszer-embargó meghosszabbításának előkészítését

Moszkva – Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy készítsék elő a dokumentumokat az Oroszország ellen szankciókat meghirdetett vagy ehhez csatlakozott országok elleni ellenlépések meghosszabbításáról 2017 végéig, voltaképp az élelmiszer-embargót.

Medvegyev a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének pénteki moszkvai tanácskozásán jelentette be, hogy az agrártermékekre vonatkozó embargót kormánya nem egy évvel, hanem a jövő év végéig szándékozik meghosszabbítani. Ezzel szavai szerint az orosz mezőgazdasági és agráripari szektor szereplői hosszabb távra tudnak tervezni.

Az orosz kormányfő szerint az intézkedést az érintettek maguk kérték. Ennek megfelelően jelenleg az elnökhöz intézendő folyamodvány és a vonatkozó kormányhatározatok előkészítése zajlik.

Az orosz kormány mellett működő elemzőközpont szakértői jelentésükben nemrégiben megállapították, hogy a nyugati országoknak 9,3 milliárd dollárnyi kárt okozott a Moszkva által 2014. augusztus 7-én bevezetett élelmiszer-embargó. A zárlat első körben az Egyesült Államokból, az Európai Unióból, Ausztráliából, Norvégiából és Kanadából származó termékekre terjedt ki.

2015-ben az embargót 2016. augusztus 5-ig meghosszabbították és kiterjesztették az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozása miatt meghirdetett szankciókhoz csatlakozott Albániára, Montenegróra, Izlandra és Liechtensteinre, majd 2016. január 1-jével Ukrajnára is.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken kijelentette: nem hat majd kedvezően a világgazdaság fejlődésére és a globális ügyek egészére, hogy a G7-csoport vezetői Japánban az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítása mellett döntöttek. A “hetek” ismételten a minszki megállapodások végrehajtásához kötötték a gazdasági büntetőintézkedések feloldását, ugyanakkor hangsúlyozták a Moszkvával tovább folytatott párbeszéd fontosságát.

A G7-csoport kilátásba helyezte a szankciók esetleges megszigorítását is.

– MTI –








hirdetés