Helyi közélet

2016.10.27. 14:19

Támogatja a nemzeti kereskedelmi szövetség a vasárnapi munkavégzés korlátozását

Budapest - Támogatja a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség a vasárnapi munkavégzés korlátozását - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Budapest - Támogatja a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség a vasárnapi munkavégzés korlátozását - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az egész országban súlyos munkaerőhiány tapasztalható, amely a kereskedelemben fokozottan érzékelhető, és amely negatívan érinti a szektorban működő valamennyi vállalkozást.

Hozzátették, a munkaadók és a munkavállalók érdekében feltétlenül szükség van a vasárnapi munkavégzés korlátozására.

A szervezet ezért egyetért azzal is, hogy a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó szabályozást feltétlenül meg kell változtatni. Fontosnak tartják, hogy az új szabályozás bevezesse és kötelezővé tegye minden kereskedelmi egység számára a vasárnapi egyműszakos munkarendet, ezzel lehetővé téve azt, hogy kereskedelmi egységenként egy műszakban történjen a munkavégzés, maximálisan 8 órás időtartamban.

A közlemény szerint ezáltal a kereskedelmi dolgozókat a hétvégéken kevesebb munkavégzésre lehetne kötelezni, és így több időt tölthetnének családjukkal és pihenéssel.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában