Meg lettünk dicsérve: kulturáltan bulizott a megye

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza, Budapest – Sok részeg és drog hatása alatt álló fiatalt kellett kórházba vinni. A fiatalok között volt egy 16 éves lány, aki egy egész üveg vodkát hajtott fel – mondta a szóvivő.

Országszerte 3402, ebből csak a fővárosban 1173 riasztást kaptak a mentők szilveszterkor – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál azt mondta, az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, ekkor Budapesten csaknem 300 segélyhívás érkezett. A mentőket országszerte 10 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Jellemzően könnyebb égési sérüléseket kellett ellátni, de Heves megyében egy férfi súlyos, roncsolt kézsérülést szenvedett egy petárdától. A közlekedési balesetek, verekedések mellett sok részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló fiatalt kellett kórházba vinni, köztük 74 kiskorú (18 év alatti) gyermeket is. Mintegy 200 embert kellett elszállítani közterületekről. A fiatalok között volt egy 16 éves lány, aki egy egész üveg vodkát hajtott fel – mondta a szóvivő.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szerencsére tragédiák nélkül telt a szilveszter éjjel. A tűzoltók több rendezvény biztosításában is részt vettek az évváltás idején, összesen hetven hivatásos-, valamint negyven önkormányzati és önkéntes tűzoltó állt készenlétben. A rendőrségnek sem volt túl sok dolga, a szóvivő szerint a megye kulturáltan bulizott.

Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság sajtóreferense sem engedhette el magát szilveszterkor, ugyanis szolgálatban volt. Családi körben búcsúztatta el a 2015-ös évet, de a fél szemét folyamatosan a telefonján tartotta.

– Szerencsére komolyabb baleset vagy balhé nélkül megúsztuk a szilvesztert, ebből azt gondolom, a megyében mindenhol kulturáltan buliztak. Természetesen a nyíregyházi főtér kiemelt figyelmet kapott, ott több kollégám is vigyázott a rendre, úgy gondolom, sikerrel tették a dolgukat – nyilatkozta lapunknak a szóvivő, majd hozzátette: reméli, ez a „fegyelmezettség” kitart a 2016-os évben is.








hirdetés