Még ma megkezdődhet a stratégiai készlet felhasználása

Budapest – Bármikor megkezdődhet a stratégiai kőolaj készletek felszabadítása, amint a MOL ezt kéri. Délelőtt tíz óra körül ez még nem történt meg, várhatóan azonban valamikor napközben már hozzányúlnak a tartalékhoz.

A stratégiai kőolaj készletet Százhalombattán és Tiszaújvárosban tárolják. A tartályok közel vannak a finomítókhoz, így nagyon rövid idő alatt át lehet állítani a rendszert, hogy már onnan érkezzen az olaj. Ez akkor indul be – várhatóan még szerdán – ha a MOL kéri – mondta el a Független Hírügynökségnek Kajári Gyula, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség vezérigazgató-helyettese.


Az ismert kőolajkészlet százalékos
megoszlása az egyes régiókban
Közel-Kelet 57
USA és Kanada
14,5
Dél-Amerika 9
Afrika 8
Oroszország, Közép-Ázsia 6
Kelet-Ázsia, Óceánia 3
Európa 1,5
Egyéb 1
Forrás: British Petroleum Statistical Review

Kajári Gyula hozzátette: a gazdasági miniszter keddi döntése szerint naponta 15 ezer tonna kőolajat lehet felhasználni a készletből hét napig. Hogyha az egy hét letelte után sem érkezne még a Barátság vezetéken a fekete aranyból, akkor Kóka János dönthet a további hosszabbításról. Amennyiben pedig időközben megnyitnák az Adria vezetéket, bármikor el lehet zárni a stratégiai készletet.
A készletből felhasznált mennyiséget egyébként hat hónapon belül kell pótolni, erről szintén a gazdasági miniszter döntött – tette hozzá Kajári Gyula.

A fehérorosz-orosz konfliktus miatt hétfő este hét óra után állt le a kőolaj szállítás a Barátság vezetéken, így már több mint másfél napja nem érkezik a kőolaj hazánkba. Kóka János gazdasági miniszter kedden este döntött arról, hogy fel lehet szabadítani a stratégiai kőolaj készletet, amelyből hét napon keresztül napi 15 ezer tonnát lehet felhasználni. A készletek egyébként 90 napra elegendőek.








hirdetés