Továbbra sem dőlt még el véglegesen, hogy milyen létszámmal indul majd augusztus 18-án az NB III. Korábban megírtuk, a Magyar Labdarúgó Szövetség amatőr versenybizottsága a 84 csapatos lebonyolítás, vagyis a hatszor 14 csapatos rendszer felett tört pálcát. Aztán lábra kaptak olyan hírek is, miszerint 86 gárda alkotja majd a mezőnyt, ami azt feltételezi, hogy négy csoportban 14, kettőben 15 résztvevő rúgja majd a labdát.
Korábban ugyan már közzétettünk egy lehetséges beosztást a megyei csapatok is érintő Tisza-csoportot illetően (Baktalórántháza, Cigánd, Debreceni EAC, Diósgyőr II, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Ibrány, Létavértes, Nagyecsed, Nyírbátor, Szatmár Unió FC, Tiszakanyár, Tiszaújváros, Várda SE), ami meglehet, meg is állja majd a helyét, csakhogy országos viszonylatban még harmincnál is több klub nevezését kötelezték hiánypótlásra. Ezek elbírálásáig sem végeleges mezőnyről, sem csoportkialakításról nem beszélhetünk.
Döntés leghamarabb a hét végére várható, mint ahogy a Magyar Kupa országos főtáblája első fordulójának (ami az augusztus 11-12-i hétvégén lesz esedékes) sorsolását a jövő héten készítik el az MLSZ-ben.