Még nem találtak influenzavírust Hajdú-Biharban

Debrecen – Előfordultak ugyan az utóbbi időben influenzaszerű megbetegedések
Hajdú-Biharban, ám eddig a betegektől vett mintákban nem találtak influenzavírust
– tájékoztatta a Naplót Faragó Éva, az ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Intézetének
megbízott járványügyi főosztályvezetője.

Az influenza cseppfertőzéssel terjed, s minden olyan körülmény, amely a nyálcseppek
levegőbe jutását, szóródását, ezek belélegzését elősegíti, vagy az emberek közti
szorosabb érintkezést fokozza, kedvez a fertőzés terjedésének. A vírus fertőzőképes
állapotban maradásának a levegő alacsony relatív páratartalma és az alacsony
környezeti hőmérséklet kedvez – fejtette ki.

Mint tájékoztatott, nehéz megjósolni, lesz-e idén tömeges megbetegedés. Kisebb
járványokra 2-3 évenként lehet számítani, de akár egymást követő esztendőkben
is kialakulhatnak ilyenek. Hajdú-Biharban – akárcsak az ország többi megyéjében
– működik a figyelőszolgálat, így követik figyelemmel a felső légúti megbetegedések
alakulását. A kijelölt háziorvosok és házi-gyermekorvosok – megyénkben nyolcvanan
– hetente jelentik az erre vonatkozó adatokat az ÁNTSZ-nek, és 51 közösség is
tájékoztatást nyújt a hiányzásokról.

Ü. Sz.








hirdetés