Még nincs, de lesz influenza-járvány

Egyelőre késik az infuenza-járvány, de az orvosk szerint mindenképpen számítani
kell a tömeges megbetegedésekre. Az orvosok szerint még mindig nincs késő, védőoltást
kérni.

Tavaly március első napjaiban jelentették be hivatalosan az influenzajárványt,
akkor egy hét alatt 40 ezer beteget regisztráltak, dupla annyit, mint 7 nappal
korábban.

Most október óta csupán 16 influenzás esetet jelentettek az orvosok. Ennél
ugyan jóval többen mentek vizsgálatra lázzal, rossz közérzettel, köhögéssel,
de ők inkább náthásak voltak, vagy esetleg középfül- és tüdőgyulladásuk volt.

A háziorvosok szerint évről évre kevesebb ember kapja el a vírust, mert egyre
többen oltatják be magukat. Az influenza elleni vakcina körülbelül 600 forintba
kerül, vagyis jóval olcsóbb, mint a betegség kezelése.

A szakemberek emellett azt javasolják, mindenkinek, hogy ezidőtájt kerüljék
a nagy tömegeket vonzó rendezvényeket, és minden lehetséges módon próbálják
erősíteni az immunrendszerüket: egyenek sok gyümölcsöt, igyanak sok folyadékot,
és mozogjanak minél többet.

Az influenza-szezonja áprilisig tart, és bár eddig még nem tört ki a járvány
az országban, az orvosok szerint biztos, hogy nem marad el idén sem. A következő
napokra a vírusnak kedvező enyhe időjárást jósolnak a meteorológusok.








hirdetés