Még tovább szőnék az édes álmot

A Nyírpazonyban gazdálkodó Bánszki Ferenc is jelen volt az előadáson
A Nyírpazonyban gazdálkodó Bánszki Ferenc is jelen volt az előadáson - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – Az édesburgonya a hatodik legfontosabb táplálékforrás a világon.

– Az előző év tapasztalataira hivatkozva nyugodtan kijelenthetem, a trópusi növény megterem a nyírségi homokon – nyitotta meg a Nyíregyházi Egyetemen megtartott gazdafórumot Hegedüs István, a Nyírségi Édesburgonya Zrt. vezérigazgatója.

Hároméves program

A kisvárdai születésű férfi hozzátette: tavaly elkezdtek egy hároméves programot, céljaik közt nemcsak a termesztés meghonosítása szerepel, hanem az édesburgonyára alapozva szeretnék a feldogozóipart is kiépíteni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. – Aki akarja, az el tudja sajátítani a termesztés alapvető lépéseit – nyugtatta meg a hallgatóságot a vezérigazgató, aki beszédében kitért arra is: olyan fiatal, angolul jól beszélő agrármérnököt keresnek, aki segítené a programba újonnan becsatlakozó gazdák első lépéseit.

– Az édesburgonya, más nevén batáta a hatodik legfontosabb táplálékforrás a világon a rizs, a búza, a burgonya, a kukorica és a manióka után – kezdte előadását Tarek Mohamed. A Nyíregyházi Egyetem Agrár és Molekuláris Kutató és Szolgáltató Intézetében dolgozó élelmiszermérnök kifejtette: az édesburgonya gyökere, szára és levele is felhasználható humánélelmezési célokra.

– A batáta gyökerében és levelében lévő bioaktív hatóanyagok hozzájárulhatnak egyes betegségek megelőzéséhez, kezeléséhez. A különféle technológiákkal elvégzett kísérletekben bizonyított élettani hatások: antioxidáns, májvédő, rákellenes, cukorbetegség ellenes, gyulladás- és mikroorganizmus-gátló – emelte ki a növény pozitív élettani hatásait Tarek Mohamed. A szakember hozzátette: a Nyírségi Édesburgonya Zrt. a Nyíregyházi Egyetem Agrár és Molekuláris Kutató és Szolgáltató Intézetével együttműködésben innovatív megoldásokkal kívánja elősegíteni a magyar tájon termelt édesburgonya feldolgozását, élelmiszer-ipari hasznosítását.

Végy egy alkalmas területet!

Termesztéstechnológiai tanácsokkal Balla Zoltán, a Debreceni Egyetem tudományos segédmunkatársa szolgált az érdeklődő nyírségi gazdák számára. A szakember a terület kiválasztásának fontosságára hívta fel elsőként a figyelmet.

– Az a jó, ha földünk laza, homokos, jó vízelvezetésű, napos, kórozókkal, kártevőkkel nem fertőzött, művelés alatt áll, öntözhető – foglalta össze a legfontosabb paramétereket Balla Zoltán. – A kiválasztás során ügyeljünk arra, hogy a terület minél inkább sík legyen! Ez nemcsak az öntözhetőséget, hanem a betakarítást is segíti – adott tanácsot a szakember.

Balla Zoltán a talajművelésről is beszélt. Előadásában kifejette: az édesburgonya laza szerkezetű, légjárható, 30–35 centiméter mélységig megmunkált talajt igényel, ez megkönnyíti az ültetés, később a betakarítás munkáját is.

– A sikeres termesztés elengedhetetlen feltétele még az egészséges, jó minőségű, nagy biológiai értékű palánta. A dugványokat be kell iszapolni és két hétig bőven öntözni, a nedves talajban hamar megindul a gyökeresedés. Az első két hónapban – esőzéstől függően – napi öntözés szükséges – figyelmeztetett Balla Zoltán, aki beszélt még a növényvédelem és a tápanyagellátás fontosságáról is, de a betakarítást is érintette előadásában.

– Az édesburgonya akkor érett, ha levélzete és szára elszáradt, a gumó a fajtára jellemző tulajdonságokkal bír. A betakarítást száraz időben kell végezni, a sáros, földes édesburgonya amellett, hogy nehezebben szállítható, értékcsökkenést is jelent – közölte a szakember.

Tarnavölgyi Gergely


Információ

A gazdafórumon elhangzott: bővebb információt a www.nyirsegiedesburgonya.hu honlapon kaphatnak az érdeklődők, illetve a Kisvárdai járás esetében a 20-431-6837-es, minden más nyírségi terület esetében a 20-965-2511-es telefonszámon kaphatnak további felvilágosítást.


Egyre inkább beépül a köztudatba

Vámos Rita édesanyjával érkezett a konferenciára, egy közösségi oldalon olvasta a felhívást. A Nyíregyháza-Oroson gazdálkodó asszony lapunk érdeklődésére elmondta: az édesburgonya egyre inkább kezd beépülni a köztudatba, egyre inkább részévé válik az étkezési kultúránknak. – Eddig uborkával foglalkoztunk, illetve méheket tenyésztünk, a jövőben nem kizárt, hogy belefogunk az édesburgonya termesztésébe – fogalmazott Vámos Rita. Szabó József Nyírjákóról érkezett a megyeszékhelyre. A gazda tavaly 1800 palántát ültetett el, most szeretne nagyobbat álmodni, ami 33 ezer dugvány kiültetését jelentené. – A növény kedveli a Nyírség homokos talaját, valamint az édesburgonya termesztés mellett szól az is, hogy a Nyírségi Édesburgonya Zrt. felvásárolja a gazdáktól termést. Szabó Józseftől megtudtuk azt is: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az elkövetkező évek során a batáta értékesítése jelentené számára a megélhetést.









hirdetés