Még van egy hét: Lisszabon a végső cél

Idén Pápai Joci képviselte hazánkat
Idén Pápai Joci képviselte hazánkat
Nyíregyháza – Lehet jelentkezni A Dal 2018-ra, a győztes előadó kijut a portugáliai Eurovíziós Dalfesztiválra.


Amióta a fényeslitkei kötődésű ByeAlex megnyerte A Dalt, a szabolcs-szatmár-beregiek is élénkebben érdeklődnek a tehetségkutató versenyt iránt. Immár kiírták a hazai dalválasztó műsor hetedik évadának pályázatát: a jelentkezési lapot a www.mediaklikk.hu/adal címen lehet kitölteni, valamint ott kell feltölteni a szükséges anyagokat és ott szerepel a részletes pályázati kiírás is. Csupán már csak egy hét van hátra, november 15. éjfélig lehet jelentkezni.
Kizárólag olyan előadó és együttes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió-, illetve televízió-felvétele, rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.

Noha a kiíró a magyar nyelvű dalokat támogatja, de angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is vár a zsűri, ebben az esetben azonban minden dalhoz csatolni kell a szöveg magyar fordítását. Számítanak a külföldi szerzők dalaira is, az ő pályázatuk akkor tekinthető érvényesnek, ha olyan magyar állampolgárságú vagy magyar anyanyelvű előadó énekli el, aki a pályázati kiírás minden további feltételének is megfelel.

A határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő versenydalok közül szakmai előzsűri választja ki azokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek. A Dal 2018 nyertese képviselheti Magyarországot Lisszabonban a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban.

KM








hirdetés