2012.02.9 09:25; Frissítve: 2012.02.9 09:27


Megcsappant a választék

Megcsappant a választék
Budapest – Állami ösztöndíjas jogászképzés csak két egyetemen indul az országban.

Nyilvánosságra hozta a 2012-es felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítését az Oktatási Hivatal és a Nemzetierőforrás-minisztérium. A dokumentumban az áll, több képzési területen egyáltalán nem lesznek állami ösztöndíjas helyek.

Csak két helyen

A jogi képzési területen csak az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem indíthat államilag finanszírozott, osztatlan jogászképzést, a többi egyetemen kizárólag önköltséges hallgatóként lehet majd tanulni. A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen az igazgatásszervező és a nemzetközi igazgatás alapszak nem indul állami ösztöndíjas formában – államilag fi nanszírozott igazgatásszervező- képzés egyedül a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának összevonásával létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lesz.

Rosszul jártak

Az üzleti szakokra jelentkező diákok is rosszul jártak: a gazdaságtudományi képzések közül egyedül az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodási alapszak indul állami ösztöndíjas formában. A társadalomtudományi karok a szociális munka, a szociálpedagógia, az informatikus könyvtáros, a kulturális antropológia és a szociológia alapszakhoz kaptak állami támogatást, valamint néhány egyéb, ide tartozó szakhoz, speciális esetben, kis létszámban.

Csak önköltséggel

Ahogy az várható volt, a magánfőiskolák 2012 szeptemberében egyetlen állami ösztöndíjas hallgatót sem vehetnek fel alapképzésre, egységes, osztatlan szakra és felsőfokú szakképzésre. Ezekben az intézményekben – ilyen például a Kodolányi János Főiskola, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az Általános Vállalkozási Főiskola vagy a Gábor Dénes Főiskola – csak önköltséges hallgatóként lehet majd tanulni.

ÉM


Idegen nyelven drágább tanulni

Budapest – Itt vannak a tarifák: mennyiért lehet angolul vagy németül tanulni az egyetemeken?

Több idő van a döntésre

Budapest - Február 24-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felsőoktatási intézményekbe, közölte az oktatási államtitkárság. 

Egy év halasztást kérnek

Budapest - Az érdekvédők azt kérik, hogy egy évvel halasszák el az új felvételi bevezetését.

Kérdések és válaszok a hallgatói szerződésről

Az állami ösztöndíjasoknak hallgatói szerződést kell kötniük.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés