2012.03.19 10:17; Frissítve: 2012.03.19 10:17


Megérdemelt volt a Szpari sikere

Germán (kék-pirosban) többször is helyzetbe került. Germán (kék-pirosban) többször is helyzetbe került.
írta Mán László - Az első húsz perc után magára talált a nyíregyházi együttes.

 (1 hozzászólás)

alt hiba beküldése

Szombati sikerével igaz nagyot nem, de két helyet feljebb lépett a tabellán a Nyíregyháza Spartacus. Mint ismert, a hazai találkozón a DVSC-DEAC ellen szerezte meg a három pontot a Brekk János dirigálta nyíregyházi alakulat.

– Tartottam a szombati meccstől, mert tudtam, hogy a debreceniek az iskolázott, szervezetten játszó fiatalok mellé az első keretből is visszajátszanak rutinos focistákat – kezdte olvasóink tájékoztatását Brekk János, a Szpari szakmai igazgatója. – Ráadásul a vecsési vereség fóbiája is aggasztott, ám ennek ellenére bíztam a csapatunkban és a sikerben. Rosszul kezdtünk, mert a vendégek letámadtak bennünket, jó húsz perc kellett ahhoz, hogy kiegyenesedjünk. A gól a legjobbkor, nem sokkal szünet előtt jött, ez megnyugtatta a fiúkat. A második félidőben már nem volt éle a vendégek akcióinak és azt játszhattuk, amit szeretünk. A középpályás sok labdát szerettünk és a kontrákból több helyzetet is kidolgoztunk, sajnos csak két kapufára tellett, újabb gólra már nem. Úgy vélem a győzelmünk megérdemelt, mert többet tettünk a sikerért mint ellenfelünk, és időnként a játékunk is elfogadható volt. Ismét voltak jó egyéni teljesítmények, gondolok itt elsősorban Baloghra, Minczérre, Csorbára, Pákoliczra és Germánra…

– Mivel hat hetet dolgoztunk együtt, ilyenkor jönni szokott egy hullámvölgy, ezért kedden délelőttre is pihenőt kaptak a srácok, hiszen Mezőkövesdre vasárnap utazunk folytatta Brekk János. – Ez a hét a frissítésé lesz, szerdára pedig egy edzőmeccset, vagy egy egymás közötti játékot tervezünk. Ezen szeretnénk meccslehetőséget adni azoknak, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak.

Reznek jött, Batizi-Pócsi ment

Az elmúlt hetet az U 18-as válogatott tagjaként Rómában töltötte reznek Donát, a Szpari középpályása. A három győztes meccsen szerepet kapott, a szombati, románok elleni döntőben viszont nem, ezt egyébkén gól nélküli hosszabbítás után, a tizenegyespárbajban elveszítette (11-12) válogatottunk. Vasárnap Batizi-Pócsi Balázs utazott el Telkibe az U 20-as válogatott keretéhez. Róth Antal együttese szerdán Szabadkán, a regionális bajnokság negyedik mérkőzésén a szerbek ellen lép pályára.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 1

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

HTML version of comments

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2