Megerősítette két korábbi boszniai szerb vezető 22 éves börtönbüntetését a hágai törvényszék

Brüsszel/Hága – Megerősítette csütörtökön két korábbi boszniai szerb vezető 22 éves börtönbüntetéséről 2013-ban hozott ítéletét a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnöket vizsgáló, hágai Nemzetközi Törvényszék.

Mico Stanisic egykori boszniai szerb belügyminiszterre és Stojan Zupljaninra, Banja Luka korábbi rendőrfőnökére 22 éves börtönbüntetést szabtak ki három évvel ezelőtt bosnyákok és boszniai horvátok ellen elkövetett háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt. Az eredeti eljárásban mindketten ártatlannak vallották magukat.

Stanisicot és Zupljanint összesen mintegy 1700 személy meggyilkolásával összefüggésben mondták ki bűnösnek. A gyilkosságokat, kínzásokat hadifogolytáborokban – Manjacában, Omarskában és Trnopoljéban – követték el. A legyilkoltak túlnyomórészt muszlim bosnyákok, és boszniai horvátok voltak.

Az ítélet korábbi indoklásában elhangzott: mindkét férfi olyan helyzetben volt, hogy megakadályozhatta volna a boszniai szerb rendőri, illetve félkatonai csoportok által elkövetett vérengzéseket, de ezt nem tették meg. Mindketten jelentős mértékben közreműködtek annak a tervnek a megvalósításában, amely arra irányult, hogy a muszlim bosnyákokat és a horvátokat elűzzék a Nagy-Szerbiaként elképzelt területekről.

Stojan Zupljanin ellen még 1999 decemberében emeltek vádat, s végül 2008 júniusában Belgrádtól nem messze, Pancsován (Pancevo) fogták el. Az egykori rendőrfőnök először másnak adta ki magát, majd miután a DNS-vizsgálatok is megerősítették kilétét, átadták a hágai testületnek. Zulpjanin ellen 2009 szeptembere óta folyik bírósági eljárás.

Mico Stanisic, a boszniai szerbek volt belügyminisztere – Radovan Karadzic volt boszniai szerbek elnök közeli munkatársa – 2005-ben önként adta fel magát Hágában.

– MTI –








hirdetés