Megérte a didergés a terepgyakorlaton

Akt.:
Anu Levä, Lahja Leiviskä, ( finn szociális munkások, gyakorlatvezetők) Diósi Dóra és Orgován Valentina ( ösztöndíjasok)
Anu Levä, Lahja Leiviskä, ( finn szociális munkások, gyakorlatvezetők) Diósi Dóra és Orgován Valentina ( ösztöndíjasok)
Nyíregyháza – A mínuszból nyárba érkezett haza; szakmai tapasztalatokkal és barátokkal gazdagodott az egyetemista.


Mintaországként emlegetik, a Világgazdasági Fórum a legjobb humán erőforrással rendelkező államnak titulálta Finnországot. Európa-szerte nagyra tartják, a „finn csoda”-ként ismerik el a skandináv ország iskolarendszerét, de az oktatás mellett kitűnőek az információs, az egészségügyi szolgáltatásaik is. Szociális támogatásaik bőkezűek, jól kiépített, több lábon álló hálózatot működtetnek.

A jóléti államban alacsony a munkanélküliség, s mivel a finnek kísérletező kedvűek, a munkát keresőknek nem is olyan régen alapjövedelmet kínáltak… Sok mindenben „különcök” tehát, de egy biztos: más a szemléletük, mint ahogyan a lehetőségeik is.

Nem mese, hanem valóság

– Hogyan is mondják? Finnországban nem hagyják éhen halni az utcán az embert. – Igaz, ez? – tettem fel a kérdést egy harmadéves szociálismunkás-hallgatónak nemrég, merthogy a különböző ösztöndíjprogramok kinyitják fiataljaink számára a világot, s néhány hónapra betekinthetnek más országok életébe, egyetemi előadásokat hallgatnak, gyakorlati tapasztalatot szereznek leendő szakterületükön. Orgován Valentina a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tanul Nyíregyházán, alig egy hete tért haza Oulu-ból; az észak-finnországi város egyike a legdinamikusabban fejlődő régióközpontoknak, egyeteme neves, nemzetközi tudományos és kutatási intézmény.

– Az Oulu University of App­lied Sciences-nek számos magyarországi Erasmus-partnere van – mondta el lapunknak Orgován Valentina. A Debreceni Egyetem nyíregyházi karáról Diósi Dórával és Korpai Kornéllal utazhattam el. A finneknél a tanárképzés, a szociálismunkás-képzés magas színvonalú, de engem mindenekelőtt az ország érdekelt. Valóban jómódban élnek, az emberek kiegyensúlyozottak, nem rohannak, és a pénzt sem hajhásszák. A család rovására nem vesznek pluszt a nyakukba. Bár odakint drága az élet, a munkát meg is fizetik! Tiszta, megóvott állapotú a környezetük, Ouluban a kutya után a bicikli a leghűségesebb barát. Szóval… nem „kamu” amit a finnekről beszélnek – nevetett fel a lány, akit ámulatba ejtett az ország, bármikor visszamenne tanulni, ám mint mondta: itthon a hajléktalan- ellátás felé szeretne specializálódni, ami ott gyakorlatilag nincs is.

Élet a Klubházban

– A munkanélküliségből ott nem vezet egyenes út az utcára, úgy tudom, az unióban Finnország az egyetlen, ahol tartósan csökkent a fedél nélküliek száma, tavaly hétezren voltak.

– Mentálhigiénés problémákkal küzdőkkel foglalkoztunk, ha összegeznem kellene a legmarkánsabb különbséget a kinti és az itthoni, hasonló profilú intézmény között, elegendő, ha kimondom az intézmény nevét: Klubház (Klubitalo Pänk). Az elnevezés sugallja elveiket, ahogyan megközelítik a szociális munkát. – A klubház úgynevezett alacsony küszöbű szolgáltatás, ahol nem támasztanak követelményeket az ellátottakkal szemben, és az alapszabály: nincs diagnózis (no diagnosis), tehát nem kérdezhetik meg, hogy milyen problémával kopog be a kliens, így sem előítélet, sem prekoncepció nincs a „terápia” előtt.

– Itthon egy szociális munkás gondoz egy családot, menedzsel egy esetet, sőt több település tartozik egyetlen szakemberhez, ez megerőltető. Ott rugalmasabb a rendszer, és rövidebb idő alatt megoldották az egyén problémáját. Szakemberhiánnyal sem kell küzdeniük, mert az önkéntesek beszállnak. Értsük ezt idézőjelben! Ajánlólevéllel segítik az álláskeresőt, és elkísérik az interjúra.

Aktív cselekedtetés

Gondolkodásban, cselekedtetésben, mentális fejlesztésben, aktivizáló tevékenységekben hatékonyak a módszereik. Nyugalommal, nyitottsággal bánnak az emberekkel, a közös programokon nem azt érzi a kliens, hogy támogatásra szorul, inkább szorosan kapcsolódik egy befogadó közösséghez – mesélte tapasztalatait Valentina, aki egy esettanulmánnyal fogja hivatalosan lezárni a szakmai utat. – Apró faladatokat kaptak, senki nem unatkozott, a közös ebéd elkészítésében segítettek, takarítottak, fogadták az érkezőket stb., eközben beszélgettek, s észrevétlenül alakultak képességeik. Napi 1-2 órát töltöttek a közösségben a szenvedélybetegek, bántalmazottak, szorongó típusú emberek, akik lelki nehézségeiktől próbáltak szabadulni, feloldódni, s aztán „mentek a dolgukra”…nem nevezném őket tipikus rászorulóknak – mondta az egyetemi hallgató, aki tízből kilencesre pontozta a gyakorlati hely munkakörülményeit.

– A finn szociálismunkásképzésben mire fókuszál a terepgyakorlat? – kérdeztem. – A rutinszerzés hívei, a szakmához legszükségesebbet: a problémamegoldó képességet edzik.

KO


Több lábon álló rendszer

A finnek nem pártolják a bentlakásos intézményeket, az ápolásra szoruló fogyatékkal élőknek sem szabják meg, mennyi időt töltsenek az ellátórendszerben. A privát szféra, a családok, a civil szervezetek kiegészítik az önkormányzati szociális ellátást.

– A szociális munkás annyi órát vállal egy hónapban, amennyit elbír, a koordinátor viszont rendszeresen áttekinti az eredményeket, elemzi a szakmai munkát, a módszereket, és ha szükséges, újít. A szakemberek képzéseken és nemzetközi tanulmányutakon vesznek részt, de szívesen vendégül látják európai kollégáikat – osztotta meg tapasztalatait a hallgató.








hirdetés