Megfáradtan, csapzottan, de benn a célban

Megfáradtan, csapzottan, de benn a célban
A kilencedik gyorsasági szakaszokat követően ismét a Városi Stadionban berendezett szervizparkba vonultak a versenyzők.

Az utolsó három szakasz alaposan megrostálta a mezőnyt, és akik célba értek azok között is volt, aki „több sebből vérzett”. Az élmezőny a Kaszinó épületében megtartott sajtótájékoztatóra sietett, így volt alkalmunk a többiekkel is váltani néhány szót.

Borsi Gergely, Baranyai László (9) Subaru Impreza S9 WRC

Gyorsról gyorsra javultunk. Nagyon jók ezek a pályák. A kettes és a hármas különösen tempós volt végig. Az autó kiválóan működött. A holnapi pályák is fekszenek nekünk, így valószínűleg olyan színes napunk lesz, mint a mai.

Pethő István, Rubóczky Attila (10) Mitsubishi Carisma GT Evo

Az utolsó körbe tudtuk úgy beállítani a futóművet, ahogy a nap elején kellett volna. Hideg Krisztiánt nézem magam mögött. Matematikailag még maradt esélyünk a még jobb eredmény elérésére. Egyébként sok kalandunk volt ma, amire szívesen emlékszünk majd vissza.

Ifj. Érdi Tibor, Penderik László (16) Subaru Impreza WRC

Boldog vagyok. Volt egy kis problémánk, de szerencsére kibírta az autó. Egész nap Turi Tomival meccseltünk a 4 – 5 helyért, és ezt nagyon élveztem. Holnap ugyanezt folytatjuk, szeretnénk megfogni a Tomit.

Balogh János, Németh László (15) Mitsubishi Lancer Evo IX

Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, akit járni tanítanak. Gyorsról gyorsra új dolgokkal találkoztam. Ebből adódik, hogy holnap sem fogunk szaladni, hisz a tipegés után a járás következik, nem pedig a rohangálás.

Pintér László, Tóth Csaba (28) Mitsubishi Lancer Evo VI

Cereden sokat tudtunk gyorsulni így a harmadik körre. 8 másodperccel jöttünk jobbat. A géptető a nap végén kétszer is megviccelt minket, folyamatosan föl akart csapódni. Leragasztottuk, de ez sem sokat segített rajta. Izgalmas volt így a vége. A holnapi pályák nekem még a mainál is jobban tetszenek.

Hankó László, Tóth Péter (35) Mitsubishi Lancer Evo IX

A ceredi gyorson egy kicsit elméreteztük a guminyomást, kicsit tolta az orrát az autó. A másodikra már gyorsultunk, de a harmadik ismét problémás volt. Ott egész nap nem találtam valamit. Holnap nem szabad hibázni.

Hadik András, Juhász István (38) Subaru Impreza N12
Jó volt. Reggeltől folyamatosan gyorsultunk, a nap végére már egészen sikerült magunkra találni. Ha tehetném mennék még egy kört. Most megnézzük, hogy hol állunk és ennek tükrében autózunk majd holnap.

Tárnok Tamás, Herr Mátyás (39) Renault Megane Maxi

Szinte ugyanazt az időt autóztuk mint eddig, pedig úgy éreztük, hogy folyamatosan gyorsultunk. Cered pattogós, szét van töredezve az aszfalt, ami nem fekszik a kocsinak. Holnapra „puhítunk” az autón és megpróbáljuk megőrizni előnyünket. Biztonságos autózásra törekszünk.

Dr. Kiss Elemér, Földesi Csaba (41) Mitsubishi Lancer Evo VI

Egész idáig gyorsultunk. Az utolsó körben azonban időnként kiakadt a gázbovden, ezért gyengébb időket futottunk. Holnapra kijavítjuk a hibát, és megyünk tovább.

Lévai Ferenc, Schweighardt Gábor (49) Honda Civic Type-R R3

Az egész nap úgy volt rossz, ahogy volt. Gyorsabbnak szerettem volna lenni, de begörcsöltem és nem éreztem az autót. Holnap ugyanennyi van még hátra, odaérhetünk a dobogóra. Bízom a királdi pályákban, mert azokat jobban ismerem a maiaknál.

Rimár Tamás, Kakuk Gyula (57) Honda Civic Type-R
Úgy megyünk végig, ahogy csak bírunk, de egyre rosszabbak vagyunk. A kettesen kaptunk 1,5 másodpercet Bessenyeytől, de a hármasra fölszívtam magam, és nagyon gyorsan lejöttem. Holnap nyomjuk ugyanígy tovább. Nincs megállás.

Pryma Zoltán, Kerekes József (53) Peugeot 206 RC

Nekem nagyon tetszettek ezek a gyors pályák. Annyi bajom van csupán, hogy kevés a néző. Habár ez sem igaz teljesen, hisz Szombathelynél és Veszprémnél lényegesen többen vannak. Vissza kell szoktatni az embereket a rallyhoz és az ilyen versenyek erre maximálisan megfelelnek.

Ábrahám Zoltán, Tóth Gábor (61) Honda Civic Type-R

Jó tempós pályák voltak. Magyarországon nem sok ilyen van. Egy színfolt ez a térség. Stabil második helyen vagyunk, szeretnénk ezt tartani holnap. Az autó abszolút rendben van, így bizakodva tekintünk a sátai gyorsokra.


Forrás:www.ozdrally.hu








hirdetés