Helyi közélet

2016.08.06. 08:22

Csak az a középiskolás érettségizhet, aki teljesítette a szolgálatot

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Csak az érettségizhet ez év január 1-jétől, aki a középiskolás évei alatt az iskola szervezésében legalább ötven óra közösségi szolgálatot végzett. Alapszabályként a 9–11. osztályban, elosztva kell teljesíteni, lehetőleg a tanév alatt. A cél az lenne, hogy heti 1–2 órás, folyamatos elfoglaltságot jelentsen a szolgálat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Csak az érettségizhet ez év január 1-jétől, aki a középiskolás évei alatt az iskola szervezésében legalább ötven óra közösségi szolgálatot végzett. Alapszabályként a 9–11. osztályban, elosztva kell teljesíteni, lehetőleg a tanév alatt. A cél az lenne, hogy heti 1–2 órás, folyamatos elfoglaltságot jelentsen a szolgálat.

–Jelenleg ötvenegy oktatási intézménnyel áll ilyen kapcsolatban a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság; 2016 első félévében 484 diák végzett közösségi munkát a katasztrófavédelmi kirendeltségeken, illetve tűzoltóságokon, melynek keretében bekapcsolódhattak a polgári védelem, a tűzmegelőzés, illetve az iparbiztonság szakterületének munkájába. Részt vehettek például iskolájuk tűzriadótervének kidolgozásában, az intézmény tűzvédelmi rendszerének ellenőrzésében, de bekapcsolódhattak akár az őket fogadó tűzoltólaktanya karbantartásába is – tudtuk meg Dóka Imre szóvivőtől.

A nyíregyházi Burattino a nyári szünetben is várja azokat a fiatalokat, akik tehetségük, érdeklődésük miatt a bábszínházban szeretnék ledolgozni a maguk ötven óráját.

Leltározás, ragasztás

– Már most és a tanév során is várjuk a diákokat. Minél több az ember, annál több a jó ötlet – mutatott rá Kerekes János, aki elárulta: megállapodást kötöttek a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolával, de a többi oktatási intézményből érkezőket sem zárják ki.

– A közösségi munka keretében lehet nálunk bábokat és bábruhákat varrni, díszletet, háttérfüggönyt festeni. Új trend a bábszínházak világában az élő zenei aláfestés, ezért a zenészeknek is tudunk feladatot adni, sőt ha valakinek például passzol a hangja valamelyik karakterünkhöz, akár szerepelhet is egy-egy darabban – vázolt fel néhányat a lehetőségek közül a Burattino vezetője.

Szabó Kitti a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium német két tanítási nyelvű tagozatán tanul. A képzés ötéves, így a tizedik osztályos lánynak egy esztendővel több ideje van arra, hogy teljesítse a közösségi szolgálatot.

– Bár még van időm, sokat gondolkodtam azon, mi érdekel leginkább, hol tölteném el legszívesebben a közösségi szolgálati időt. Most úgy gondolom, hogy a helyi könyvtár lenne a legideálisabb választás. Ha fogadnak, a feladataim közé tartozik majd többek között a leltározás, az új könyvek pecsételése, régi, sérült kötetek megragasztása – mondta el érdeklődésünkre a nyírbélteki diák.

– Korábban is önkénteskedtem már, így nem értek meglepetésként az közösségi szolgálat alatt tapasztaltak – tudtuk meg Sziráky Lillától, aki nyugodt szívvel indulhat neki az érettséginek, hiszen teljesítette a kötelező 50 órát.

Még vannak hiányosságok

– Polgárőrködtem, majd az Eszterlánc Óvodában és az AFS cserediák-szervezetnél töltöttem el az ötven órát. Úgy gondolom, a szolgálat kiváló lehetőség arra, hogy még középiskolás korban átéljük, milyen örömteli érzés másoknak segíteni, a közösségért, és nem pénzért dolgozni. Annak ellenére, hogy itt-ott még vannak hiányosságok, jó a kezdeményezés, jelentős lehet a szerepe a fiatalok érzékenyítésében. Az sem hátrány, hogy azok diákok is munkatapasztalatot szereznek ezáltal, akik korábban soha nem dolgoztak – jegyezte meg a nyíregyházi Eötvös-gyakorló végzőse, s hozzátette: sokban függhet a közösségi szolgálat teljesítése attól is, hogy az iskola kivel áll szerződésben. Mint mondta, megoldható ugyan, hogy olyan szervezetnél dolgozzanak, mellyel nincs megállapodása a sulinak, de az sok utánajárással és papírmunkával jár, ami elveheti a tanulók kedvét az egész önkénteskedéstől.

Több területen is

A szolgálat minden esetben társadalmilag hasznos, és valamelyik közösség javát szolgálja. Ez lehet egészségügyi, szociális – például idős emberek vagy betegek látogatása – és jótékonysági, oktatási, kulturális, környezet-természetvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi munka, illetve óvodás vagy sajátos nevelési igényű gyerekekkel, öregekkel közös sport- vagy szabad­idős tevékenység. Az 50 óra alatt akár több területen is kipróbálhatják magukat a diákok, akik nem kapnak fizetést a munkáért.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában