Meghalt Illés György Kossuth-díjas operatőr

92 éves korában elhunyt Illés György operatőr, kétszeres Kossuth-díjas, Kiváló Művész – adta hírül a Magyar Operatőrök Társaságának honlapja.

Illés György 1914-ben született Egerben, 1935-ben világosítóként került a filmszakmába. Később a Magyar Filmirodánál segédoperatőrként dolgozott. 1949-től játékfilmek operatőre. Azóta tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd Egyetemen, ahol haláláig az operatőri tanszék vezetője volt. Tanítványi és tisztelői csak “Papi”-nak nevezték. Korszakos munkásságát nemcsak filmjei, hanem tanítványai is bizonyítják, az Oscar-díjas, illetve e legrangosabb elismerésre jelölt Kovács László, Zsigmond Vilmos és Koltai Lajos. Több nemzetközi hírű operatőr is az ő módszereivel sajátították el a filmezés tudományát.

Legismertebb filmjei: Civil a pályán, Budapesti tavasz, Szegény gazdagok, Szerelmes biciklisták, Isten hozta, őrnagy úr, A Pál utcai fiúk. Ez utóbbiért 1969-ben Oscar-díjra jelölték.
1950-ben és 1973-ban Kossuth-díjat kapott.








hirdetés